Csányi Sándor nyilatkozott Orbán repüléseiről és tett a politikára egy furcsa megjegyzést

Elmondta a véleményét Mészáros Lőrincről is.

Hosszú interjút készítette Csányi Sándorral az Index. Bár kerülte volna a témát, de előjöttek Orbán repülős kalandjai is.

Mint ismert: Korábban az RTL-nek azt mondta, Orbán Viktor mindig személyesen fizetett, amikor igénybe vette az ő magánrepülőgépét, tehát nem sosem vendégként utazott. Most elmondta, „nyilván nem arra gondoltam, hogy

jön a kasszához, sorszámot húz és fizet.”

Ha nekem ki kell fizetnem valamit, és a titkárnőm átutal egy összeget, azt attól még én fizetem. Az OTP tulajdonában álló Air Invest Kft. birtokol egy repülőt, amit hasznosít a piacon. A korábbi magyar kormányok is rendszeresen igénybe vették a repülőt és a használati díjat kifizették. Amikor azt mondtam, hogy „személyesen”, fel sem merült bennem, hogy a magyar újságírók krémje ezt úgy értelmezi, hogy

a miniszterelnök bejön és személyesen fizet.”

Rosszul fogalmaztam, de a lényeg az, hogy a közös utazásokból ráeső részt mindig kiszámláztuk és átutalták. Az idézett beszélgetésben pedig szó sem esett azokról az esetekről, amikor a Kormány hivatalos célra vette igénybe a repülőt, ilyenkor – természetesen – a Miniszterelnökség utazásszervezője az Air Invest Kft. megrendelője.

Mészáros Lőrinc is előkerült a beszélgetésben, bár sokan próbálnak kettejük közt konfliktusokat szítani, jó viszonyban vannak, ahogy az OTP is jó kapcsolatot ápol a Mészáros-birodalom cégeivel, melyek stabil ügyfeleik. Közös pont kettejükben szerinte, hogy

mindketten szeretnek dolgozni.

Attól nem tart, hogy egy NER-közeli bank majd megszorítja, mint mondta: „természetes, hogy mindenki a nagy szereplőtől próbál ügyfeleket szerezni. Nem véletlen, hogy külföldre is elindultunk. A 10 milliós ország kicsi az OTP-nek, ez év végére tizenkét országban már 20 millió ügyfelünk lehet.”

A folytatás már annál furcsább: „Annál nincsen rosszabb, ha nincs erős verseny, ez a gazdaságra, a politikára és a sportra is igaz.

Ha nincs verseny, a jó is rosszabbul teljesít.”

Valódi Hírek