Kiborította a bilit, majd faképnél hagyta Kásler zombi-bizottságát egy festőművész

Ilyet sem kapott még a miniszter.

Lemondott a Munkácsy-díj bizottság egyik tagja, mert a díjazottak névsorát a minisztérium önkényesen megváltoztatta. Krajcsovics Éva festőművész és mindezt egy eléggé velős levélben írta meg Kásler Miklós emberminiszternek, amit az artportal hozott nyilvánosságra.

A levél:

Tisztelt Miniszter Úr!

Ezúton tájékoztatom, hogy nem kívánok tovább részt venni a Munkácsy-díj bizottság munkájában, mert számomra elfogadhatatlan, hogy aki minden szavazatot megkapott a bizottságunktól az kiesik, ugyanakkor, aki fel sincs terjesztve az megkapja a díjat, és még nem is említettem a szavazat nélküli díjazottakat. Ezek szerint a bizottság munkája puszta látszattevékenységgé vált, amihez a továbbiakban nem akarok hozzájárulni.

Üdvözlettel:
Krajcsovics Éva, festőművész
Budapest, 2019 március 14.

Korábban a minisztérium nagyrészt elfogadta a jelöltek névsorát, 1-2 változtatás volt benne, idén viszont már 7 nevet vettek ki a jelöltek közül és a helyükre szintén 7-et tettek be.

Krajcsovics az artportalnak azt mondta, „volt köztük egy, amelyik még a felterjesztettek között sem szerepelt. Négy olyan díjazott van, aki a bizottságtól nem kapott szavazatot, egyébként róluk meg kell jegyeznem, hogy nem szakmai jelöltek voltak.”

Valódi Hírek