Újabb botrány a Budai Várban: Volt fideszes képviselő, 3 milliós fizetés, 43 ezres lakbér

Neki ez jár.

Az energetikai hivatal azért fizetne közpénzből a Budavári Önkormányzatnak 68 millió forintot, hogy az elnök legyen továbbra is egy 101 négyzetméteres, a Halászbástyához közeli lakás bérlője – írja a hvg.hu.

Mint kiderült, a korábban fideszes országgyűlési képviselőként tevékenykedő elnök, Dorkota Lajos már kinevezése óta használhatja a 153 millió forintot érő ingatlant Orbán Viktor hivatalának köszönhetően.

Ami az igazán bicskanyitogató, hogy Dorkota bérleti díját, ami 42 ezer forint és a hivatal állja, úgy, hogy

egyébként 3,3 milliót keres a volt politikus.

A hivatal egyébként nem megvásárolni szándékozza az ingatlant, csak bérlőkijelölési jogot vesznek a következő 15 évre a 68 millió forintból. Azt is közölték a hvg.hu-val, hogy az elnököt egy miniszteréhez hasonló juttatások illetik meg.

Dorkota Lajos

A várban egymást érik a lakáskiadáshoz köthető botrányok. Nemrég kiderült, hogy Semjén vadászhaverja bérel ott egy 165 négyzetméteres területűre növelt bérlakást kevesebb mint 64 ezer forintért, illetve Habsburg-Lotharingiai Mihály főhercegnek is ott osztottak önkormányzati lakást – mint korábban már írtuk.

Ő 71 ezerért bérel egy 117 négyzetméteres pecót.

Valódi Hírek