Bement az ellenzék a Parlamentbe, hogy kiosszák a Fideszt – részletek

Kaptak rendesen.

A hétfői kivonulás után most ismét visszatért az ellenzék az Országgyűlésbe, de csak azért, hogy szembesítsék a kormánypártokat a túlóratörvénnyel.

Varju László (DK) napirend előtt arról beszélt, hogy a „rabszolgatörvény” a nép elleni bűntett. Szerinte a kormányoldalt nem érdekli a magyar emberek érdeke, az, hogy az „európai magyarok” a szombatjukat is a munkahelyükön fogják tölteni, és nem látják a gyereküket, mert a rájuk kirótt 400 órát túlmunkát teljesítik.

„Önök nem bevándorlásellenesek, hanem kivándorláspártiak”

– mondta a kormánypárti képviselők szemébe a DK politikusa, mondván, hogy a kormány intézkedései már félmillió magyart elüldöztek.

Varga László az MSZP-ből azt mondta, a kormányoldal

„rugalmasan kizsákmányolhatóvá” tette a magyar munkavállalókat,

leépítette a munkavállalói érdekképviseleteket, a munka törvénykönyvének módosításával pedig 400 óra túlmunkát terhel a dolgozókra.

Szerinte a kormánynak a multicégekkel és a stratégiai partnereivel, így a Suzukival szemben is meg kellene védenie a magyar munkavállalókat és a szakszervezeti jogosítványokat, azonban ehelyett egy politikai színjátékot játszik, és egy szava nincs például a Suzukival szemben.

Szabó Tímea (Párbeszéd) az ellenzék hétfői, a Suzuki-gyárnál tett látogatása kapcsán azt mondta: a 2,6 milliárd forint állami támogatást kapott cégtől kirúgták azt az embert, aki szakszervezetet akart szervezni, ez pedig azt bizonyítja, hogy az autógyártó alkalmazni akarja a 400 óra túlmunkát. Orbán Viktor egy olyan Magyarországot akar,

ahol a dolgozók éhbérért, kiszolgáltatva, heti hat napot dolgoznak.

Politikai termék

Gyöngyösi Márton jobbikos politikus már a kormány szülesztő programjáról beszélt. Elmondta, a Jobbik egyetért azzal, hogy a demográfiai mutatókat, a munkaerőhiány pótlását népesedéspolitikai eszközökkel és nem migrációval kell megoldani. A Fidesznek azonban a népesedéspolitika is csak egy politikai termék, mint a migráció – hangoztatta.

A miniszterelnök által bejelentetett népesedéspolitikai intézkedésekről azt mondta: a Fidesz szerint

„a magyar fiatal szaporítani való haszonállat”,

amit ha kitömnek hitellel, produkálja a szükséges gyerekszámot, ha ez megvan, mehet az összeszerelőüzembe és majd valaki felneveli a gyerekét, mert a szülőnek a „rabszolgatörvény” miatt nem marad erre ideje.

„Fogságban még a nemesebb állatok sem szaporodnak”,

nemhogy a tervekkel és célokkal rendelkező emberek – mondta.

A jobbikos politikus szerint a magyar fiatalok arra vágynak, hogy saját lábukon állhassanak, biztos munkahelyhez, tisztességes fizetéshez jussanak. Nem szeretnének olyan országban élni, ahol az előrejutás egyetlen záloga a Fidesz-párttagság – tette hozzá.

Valódi Hírek