Gyurcsány Ferenc: Orbán átkozott rendszere ellen lázadni hazafias kötelességünk! (+videó)

Tizenötödik alkalommal tartott évértékelőt Gyurcsány Ferenc, Magyarország 2004 és 2009 közötti miniszterelnöke, jelenleg a Demokratikus Koalíció vezetője.

Három emberi sorsról, egy autista kisfiú történetéről, egy devizahitel-károsult családról és a súlyos beteg 6 éves kislányról beszélt szombati évértékelője elején Gyurcsány Ferenc.

Az a közös ezekben a történetekben, hogy a magyar állam nem segít ezeken az embereken. Feslett dolognak nevezte, hogy eközben Orbán Viktor magángéppel jár focimeccsekre.

A DK elnöke ezután kifejezte szolidaritását az Audi dolgozóival, az MTA-val és a CEU-val.

Történelmi értelemben gyalázatos a Fidesz teljesítménye – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint

Orbán nem a menekültek ellen, hanem azok érkezéséért harcol, lévén esze ágában sincs a migráció problémáját rendezni.

Egy politikai gazemberrel állunk szemben,

aki a félelem legnagyobb mestere – jelentette ki Orbánra utalva.

Gyurcsány szerint a hazafiság nem az önsajnálat és nem dagadó kebel, hanem ha azon dolgozom, hogy a közösségem 50 év múlva is sikeres legyen. Úgy látja: pont az bizonyítja a DK hazafiságát, hogy erős Európát akar.

A Jobbik és az ellenzék helyzetéről szólva Gyurcsány kifejtette: Magyarországon igen sok párt igen nagy utat tett meg, a liberális Fideszből például nemzeti populista párt lett. Őt azonban kevésbé érdekli az út, mint a cél.

Nem kívánja senkitől, hogy szeplőtlen múlttal érkezzen a küzdelembe, vagy hogy ne hibázzon. Egyet kíván: hogy a célban értsen egyet vele, küzdjenek közösen, és majd „Orbán átkozott rezsimjének” bukása után demokratikus vitában rendezik a nézeteltéréseket.

Szerinte az EP-választásnak történelmi értelemben egy kérdése van: hogy a Macron és Merkel által elképzelt erős, polgáraira vigyázni tudó Európát akarunk-e, vagy Salvini és Orbán ijesztgetésen és konfliktusgerjesztésre épülő Európáját.

Visszafogottan azt tudom mondani, hogy vesszen Orbán

– tette hozzá Gyurcsány Ferenc. Az a cél, hogy az ellenzék régóta először vereséget mérjen „Orbán átkozott rendszerére”.

Itt a videó a teljes évértékelőről, amelyen egyébként részt vett Kunhalmi Ágnes (MSZP) is:

ÉLŐ: Gyurcsány Ferenc évet értékel

ÉLŐ: Gyurcsány Ferenc évet értékel

Közzétette: atv.hu – 2019. február 9., szombat

.

(via atv.hu)

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

 

Valódi Hírek