Kubatov elképesztő módon fejtette meg, hogy miért tiltakozik az ellenzék

Ha egy fideszes megszólal, egyből kijön belőle egy Soros.

“Az ellenzék nem a túlóratörvény, a bíróságok vagy az alkotmány miatt tüntet és tüntetett, hanem azért, mert elvesztette a választást, és ebbe képtelen belenyugodni” – erről beszélt többek közt Kubatov Gábor a Fidesz országos pártigazgatója Siófokon.

Kubatov szerint a baloldal nincsen tisztában a demokrácia fogalmával, mert “azt mondják, hogy az a demokrácia, hogy elmennek és rákényszerítenek egy televíziót arra, hogy olvassa be az ő petíciójukat, de az nem demokrácia,

amikor a Parlament elnöke szeretne felmenni a pulpitusra és ott erőszakkal meggátolják”.

Arról sajnos nem beszélt, hogy az MTVA székházban országgyűlési képviselőket verte, de egy a Hír Tv tudósítása szerint, egy alapos Sorosozás kijött belőle: “Úgy látom, hogy nagyon erős nyomás van az ellenzéken, mert arra fognak kényszerülni a végén, hogy egy közös listába tömörüljenek majd, mert a Soros György ezt kívánja meg. Jól látható minden egyes szervezet mögött, ide értve a Jobbikot is, hogy milyen nyomást gyakorolnak rájuk.”