Bréking: Már többet bukott az Audi az eddigi sztrájkon, mint amennyi a dolgozók bérkövetelése

Több mint négy napja áll a munka.

Csütörtök reggel hat óta áll a termelés győri Audi-gyárban, ahol eddig példátlan, egyhetes sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ).

A tárgyalásokban nincs előremozdulás

– mondta a 24.hu kérdésére az AHFSZ kommunikációs vezetője, Szimacsek Tibor hétfőn.

A dolgozók 18 százalékos, minimum 75 ezer forintos béremelést követelnek november óta, a gyár azonban csak 10 százalékot ajánlott, és ebből nem engedett, így fajult sztrájkig a bérkövetelés.

A szakszervezet számításai szerint a teljes bérköveteléseik kiegyenlítése

a gyár 3,5 napi árbevételéből kifutná.

Vagyis a már 4,5 napja tartó munkabeszüntetés alatt többet veszített a gyár, mint amennyit a dolgozók kérnek.

A győri dolgozók a 75 ezer forintos béremeléssel nem a német gyár béreit szeretnék utolérni, hanem „csak” a cégcsoport közép-kelet-európai VW-telephelyeihez szeretnének felzárkózni.

Ha a munkáltató elfogadja a 18 százalékos bérkövetelésüket, a győriek még akkor sem érik utol a régiós céges béreket, hiszen

  • a cseh VW-dolgozók 25 százalékkal,
  • a szlovákok 28 százalékkal,
  • a lengyelek 39 százalékkal

keresnek többet a magyaroknál.

Nem is beszélve a belgákról, akik 3,6-szor többet kapnak a győrieknél.

Valódi Hírek