Czeglédy Csaba nem hagyja magát: megvádolta az ügyészt

Az előzetes letartóztatásban lévő politikus-ügyvéd hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészt, amiért szerinte fontos bizonyítékok elhallgatásával érte el, hogy börtönben tartsák.

Czeglédy Csaba pótmagánvádat terjesztett elő Szanka Ferenc csoportvezető ügyész ellen. – írja a HVG a birtokukba került vádiratra hivatkozva. A politikus ellen költségvetési csalás miatt nyomoznak és szerinte Szanka szándékosan, a tények elferdítésével és elhallgatásával érte el, hogy szeptember elején még három hónapra meghosszabbítsák az előzetes letartóztatását, így a mai napig börtönben van.

Czeglédy Csaba idén márciusban, amikor pár napra kiszabadult a börtönből

Hankó Faragó Miklós, a politikus ügyvédje azt mondja, szeptemberben arra hivatkozva tartották védencét előzetesben, mert az ügyész szerint fennáll a lehetősége, hogy megpróbálja meghiúsítani a nyomozás sikerességét. Ezt egy olyan tanú elmondására alapozta, aki szintén gyanúsított az alapügyben, és furcsán „váratlanul” kezdett terhelő dolgokat állítani. Többek közt azt, hogy

„Czeglédy Csaba utasítására az egyik szombathelyi cégénél tartott házkutatást lényegében meghiúsították, nem mutattak meg mindent a nyomozóknak.”

Az ügyvéd szerint ez az állítás megdőlt, hiszen a tanúvallomást kivizsgálták, és a házkutatást végrehajtó nyomozók maguk cáfolták ezt meg.

„Ezek után Szanka Ferenc a szeptember 3-i ülésen mégis erre hivatkozva érvelt az előzetes meghosszabbítása mellett.

Vagyis a bíróság előtt elhallgatta, hogy létezik a tanúvallomást cáfoló rendőrségi nyilatkozat, amit egyébként a védelem sem ismerhetett meg.”

A Czeglédyék által benyújtott vádindítványban a hivatali visszaélés miatt Szankára felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérik, és azt is pontosan felsorolják, mely nyomozókat szeretnék tanúként beidéztetni, valamint ezzel párhuzamosan azt szeretnék elérni, hogy a teljes ügyészcsoportot váltsák le a politikus ellen zajló ügyről, mert „nem várható el az elfogulatlan ügyintézés” részükről.

A politikus elleni eljárásban sok furcsaság merült fel már eddig is. A választás környékén véletlen előkerült egy „besúgó cellatárs”, aki miatt Czeglédy akkori szabadlábra helyezése hiúsult meg, vagy amikor márciusban arról beszélt egy exkluzív interjúban, hogy vallatói arra próbálták meg rávenni, hogy Gyurcsány Ferenc ellen tegyen terhelő vallomást, ha hamarabb ki akar kerülni a börtönből.

Valódi Hírek