Hazudott az államtitkár a kórházi várólistákról – Mutatjuk a valós számokat!

Rétvári Bence kamu számokat mondott a Parlamentben.

Nagyjából 36 ezren várnak jelenleg Magyarországon valamilyen műtéti beavatkozásra. Van, aki legkorábban majd csak 2020 augusztusában részesülhet ellátásban – írja az Mfor.hu.

„Összesen 25 milliárd forintot fordított a költségvetés a várólisták csökkentésére a kormány” – hangoztatta Rétvári Bence a parlamentben, majd úgy folytatta: ennek eredménye lett az is, hogy míg 2012-ben 70 ezren voltak a várólistákon, ez most már 28 ezer alá csökkent.

Csakhogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján

36 ezren várnak valamilyen műtétre az országban.

A legnagyobb türelemre a transzkatéteres szívbillentyű beültetésre váróknak van szükségük, ezeknek a betegeknek

669 napot kell várni a műtétre.

Ez a várakozási idő június végéhez képest 52 nappal növekedett, és az érintettek száma sem kevés: az említett beültetésre 306-an várnak.

410 napot kell várniuk azoknak, akiknek ortopédiai nagyműtétre van szüksége. A várakozási idő ráadásul itt is jelentősen, 56 nappal nőtt június végéhez képest. Egy gerincműtétre átlagosan 403 napot kell várni.

Még szerencse, hogy az állami vezetők VIP-ellátása nincs veszélyben, így ők soron kívül ellátásra kerülnek, nehogy valami bajuk legyen a nagy várakozásban. A társadalom pedig várjon csak a sorára.

Frissítés: Az EMMI levélben reagált az Mfor.hu cikkére. Azt írják:

„Rétvári Bence államtitkár úr a parlamentben elhangzott válaszában a 2017-es teljes évre vonatkozó, hiteles adatokat ismertette, amelyek megfelelnek a valóságnak, és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján mindenki által leellenőrizhetőek. Az adatokat idén év elején hozta nyilvánosságra a NEAK.

A leghatározottabban visszautasítjuk, hogy a parlamentben közölt adatok ne lennének valósak, hitelesek.

A 2018-as éves adatok 2019-től állnak majd rendelkezésre.”

Valódi Hírek