Felmérték: Kunhalmi simán megveri a fideszest, ha az LMP visszalép

Ezt kutatta ki a Közös Ország Mozgalom a XVIII. kerületben.

A körzet izgalmas terepnek számít: 2014-ben a külföldről érkező szavazatokat is meg kellett várni a végeredményhez.

Végül a fideszes Kucsák László 56 szavazattal legyőzte Kunhalmi Ágnest, miközben egy megtévesztő nevű kamupárt több szavazatot kapott, mint a kettejük közötti különbség.

A Közös Ország Mozgalom ezt a körzetet is felmérte, és kiderült: most is kiélezett csata várható.

Az MSZP-DK közös jelöltje, Kunhalmi Ágnes szorosan ott van a fideszes Kucsák nyomában, és ha az LMP-s vetélytárs hajlandó visszalépni a javára, akkor simán megnyeri a körzetet.

A Závecz Research által készített felmérésből kiderül, hogy Kunhalmi a legesélyesebb ellenzéki induló.

Kucsák László (Fidesz–KDNP) 34%
Kunhalmi Ágnes (MSZP) 30%
Makai Tibor (Jobbik) 16%
Kassai Dániel (LMP) 15%
Mérő Péter (Együtt) 3%
Nagy Károly (Momentum) 3 %

Azt is megmérték, hogy visszalépések hatására milyen eredmények születnének.

Ez alapján, ha az LMP-s jelölt visszalépne a legesélyesebb Kunhalmi javára, akkor a körzetet Kunhalmi simán megnyerné.

(via 24.hu)

Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek