Csúnya bosszút álltak a tanárnőn, aki meg merte írni az őszinte véleményét Lázár Jánosról

A tanárnőt azért nem vették fel egy biztosnak mondott állásra, mert a kormányt és Lázár Jánost kritizálta a Facebookon.

Vári Anikó korábban már dolgozott abban a makói gimnáziumban, ahova ismét jelentkezett tanítani. Az iskola igazgatója biztosra mondta, hogy felveszik, hiszen éppen akkor volt megüresedés – írja az Abcúg.

Azonban, miután elküldte pályázatát, megosztott egy Facebook-bejegyzést arról, hogy Lázár János szerint a rossz PISA-eredmények a tanárok hibája. Persze nem csupán megosztotta, hanem véleményezte is a hírt.

Két nappal később pedig az igazgató a férjén keresztül megüzente, hogy a poszt miatt nem veszik fel.

A tanárnő elmondta, biztos volt benne, hogy felveszik az állásra. Korábban ugyanis kérte az iskola igazgatóját, amiben arra kérte, hogy mondja meg, mennyi esély van arra, hogy őt veszik fel.

Ezt azért kérte, mert jelentkezett egy másik állásra is, ahova fel is vették volna, de Anikó jobban szeretett volna tanítani, ám úgy gondolta: jobb, ha biztosra megy, mielőtt visszautasítja a cég ajánlatát.

Az igazgató azt írta neki, hogy szerinte vagy 70 százalékban, vagy részmunkaidőben tudják felvenni (noha az álláshirdetésben teljes munkaidőről volt szó), de a levél lényege az volt, hogy biztosan őt választják.

A tanárnő férje (aki szintén abban az iskolában dolgozik) vasárnap meg is kapta a szokásos vezetői emailt, amiben az igazgató összefoglalta, hogy mi várható januártól. Ebben három lehetséges variációt tüntetett fel, de mindegyikben az szerepelt, hogy Anikót ilyen vagy olyan óraszámban felveszik.

Ezt az emailt Anikó nem láthatta, hiszen ez az iskola belső levelezése volt, de a férje később megmutatta neki, hogy mennyire biztosnak tűnt, hogy fel fogják venni.

Ez után jött azonban a kellemetlen fordulat:

„Kedden reggel hívott a férjem, hogy már megint mit posztoltál, mert behívatott az igazgató az irodájába, és közölte, hogy a posztod miatt nem fog felvenni, mert neki erre nincs szüksége. Teljes hidegzuhany volt, leforrázva éreztem magam, hogy ilyen nincs, ez biztos csak egy vicc vagy félreértés.”

Anikó emailben is érdeklődött az igazgatónál, hogy ez igaz-e, de a mai napig nem kapott választ. Végül úgy döntött, hogy a TASZ-hoz, majd velük együtt az Egyenlő Bánásmód Hatóságához fordult. A hatósági vizsgálat megerősítette a férj gyanúját, hogy az igazgatóhelyettes volt az, aki megmutatta a Facebook-posztot az igazgatónak, és befolyásolta abban a döntésben, hogy felvegyék-e Anikót vagy sem.

Az iskola, noha korábban egyértelműen kijelentette, hogy a poszt miatt nem veszik fel a tanárnőt, a vizsgálat miatt változtatott az indokláson. Az ő verziójuk szerint azért nem vették fel a nőt, mert korábban jelezte nekik, hogy csak részmunkaidőt tud vállalni, de mivel ez egy teljes állású hirdetés volt, meg sem nézték a pályázatát.

Az állás feltételeit egyébként az a tanár sem teljesítette, akit végül felvettek Anikó helyett, mert nem volt meg a képesítése.

Ráadásul a tanárnő férje is rendkívül rossz légkörben dolgozik az iskolában, a hatósági vizsgálat óta pedig nem hívják meg a vezetői értekezletekre.

Valódi Hírek