Gyurcsányt leprázta Szili Katalin

Meg kell dolgozni a havi egymilliós júdáspénzért!

Mint ismert: Szili Katalin 2015 óta Semjén Zsolt jobbkezeként ténykedik, igen zsíros honoráriumért.

A szocialista ex-házelnök legutóbb idén szeptemberben „magyarázta meg” egy 168 óra-interjúban, hogy miért állt át a Fideszhez és miért érdemli meg a bruttó egymillió forintos apanázst (bővebben itt).

Szili Katalin most újra megszólalt: a téma természetesen az, hogy a DK a napokban kampányt indított, hogy aki soha nem élt Magyarországon, nem viseli a döntése következményét, az ne szólhasson bele szavazatával a magyar belügyekbe.

Szili vasárnap délelőtt az M1 nevű állami propagandatévében azt mondta: Gyurcsány Ferenc egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel, és aki ezek után szövetkezik vele, annak vállalnia kell, hogy nemzetietlenséggel vádolják.

(szerintünk meg aki MSZP-s létére elmegy havi egymillióért Semjénnek dolgozni, annak kell vállalnia, hogy árulónak nevezik – a szerk.)

Szili azon siránkozott, hogy „a nemzet újbóli megosztását jelenti” 13 évvel a 2004-es népszavazás után újra előállni ezzel a kérdéssel.

A fideszbérenc nő egy szót sem ejtett arról, hogy a Fidesz a 2010-es választások előtt még azt hazudta: csak egy útlevelet akar adni, és szavazati jogot nem, ahogy arról sem, hogy mennyire igazságos beleszólni olyan embereknek a magyar adórendszerbe, nyugdíjrendszerbe, akiknek semmi közül hozzá, mert nem viselik a szavazatuk következményeit.

Valódi Hírek