Elképesztő: Vegytiszta náci szöveg hangzott el a HírTV esti műsorában (+videó!)

Az úgynevezett „Gój Motorosok” vezetője a harmincas évek szövegeit idéző fejtegetést adott elő a HírTV szerda esti műsorában.

A HírTV Heti hetes-utánzatában, a Szabadfogás című műsorban rendszerint 7 férfi gyűlik össze, hogy megbeszéljék a világ dolgait. Alkalomadtán betesznek közéjük egyetlen nőt is, hogy valakin el lehessen sütni a szexista poénokat. (Jáksó László utólagos közléséből tudjuk, hogy Hernádi Judit szerepeltetésének ez volt az elsődleges célja a Heti hetesben.)

Nos, ha ettől még nem lenne önmagában rém kínos a műsor, most sikerült végképp azzá tenni.

A Szabadfogás szerdai adásában az őcsényi történet utóhatásait beszélték meg, amikor megszólalt az úgynevezett Gój Motorosok vezetője.

Mészáros Imre a menekültek kapcsán az állatvilágból (!) vett hasonlattal arról beszélt: ha különböző fajok egymással szaporodnak, akkor abból

„előbb-utóbb egy korcs valami születik”.

Csintalan Sándor a háttérben felsóhajtott: „Jézusom!”, Puzsér Róbert pedig a „gój motoros” tudtára adta: az emberiség egyetlen faj, azon belül nincsenek különböző fajok.

És mikor már azt hinnéd, hogy nem lehet szánalmasabb az adás, Mészáros Imre még elmondja:

„Én is megnézek egy fekete nőt, még szaporodnék is vele!”

Videó:

.
NYF-kommentár: Nagyon reméljük, ez volt Mészáros Imre utolsó szerepeltetése a HírTV műsorában.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek