Egyedül Lendvai Ildikó képes önkritikusan szembenézni a Botka-buktával

A veterán MSZP-politikus a nyilvános Facebook-oldalán fogalmazta meg véleményét. Változtatások nélkül közöljük:

Akár tetszik, akár nem, a demokratikus pártok sorsa össze van kötve. Bármelyik van bajban, az a többieknek is baj, mert ezzel is romlik a kormányváltás vagy akár a kétharmad megakadályozásának esélye.

Most az MSZP van bajban. Néhány párt tisztességes nyilatkozatából látszik: tudják, hogy ez nekik sem jó. Hát még az országnak. Ha az MSZP nem áll gyorsan talpra, és ne adj isten elveszít a jelenlegi 800.000-ből mondjuk 100.000 szavazót, abból 50.000 lehet, hogy kínjában egy másik ellenzéki pártra szavaz, de a másik 50.000 keserűen és dühödten otthon marad.

Hosszú idő óta amúgyis csak egymás rovására szerzünk szavazókat, és nem a bizonytalanok vagy a fideszesek közül. És aki azt hiszi, elég, ha az ő pártja erősödik, és felkészül 2022-re, az még most sem ismeri a NER-t. Akit nem izgat 2018, annak nem lesz 2022. A szavazóit, aktivistáit kinyírják, tönkreteszik, vezetőit ellehetetlenítik.

A legtöbb dolga most az MSZP-nek van. Nem hisztizhet, nem nyalogathatja sebeit, kifelé nyitottnak, befelé viszont szigorúnak, ha kell, kíméletlennek kell lennie. Rendezni kell a választókkal és a többi párttal való viszonyt, de közben nem maradhat belső kérdőjel afelől, mi történt valójában. Csak arról van-e szó, hogy Botka László programja a közös listáról, közös jelöltekről kivérzett a többi párt elutasítása és részünkről a szükséges korrekciók elmaradása meg egyéb butaságok miatt, vagy arról is, hogy voltak politikai erők, akik a korrekciót összekeverték az orgyilkossággal.

Nem tisztem más pártoknak feladatot osztani, de az új helyzetben nekik sincs túl sok idejük arra, hogy végiggondolják: milyen szerkezetben lehet a legnagyobb sikerrel nekivágni 2018-nak. Ahol most tartunk, az nem az. Ami a széttagolt demokratikus oldalon folyik, az most nem a nyer-nyer, hanem a veszt-veszt játszma. Lehet, hogy mi megérdemelnénk, de az ország nem..

Lendvai Ildikó

Oszd meg kedvenc csoportjaidban is, hogy sokakhoz eljusson!

Valódi Hírek