Bokros Lajos kipakolt: Valójában ezért jött Putyin Magyarországra!

A fél várost megbénította hétfőn Vlagyimir Putyin, aki végül állítólagos célját, a dzsúdó vb megnyitóját le is késte. Sokakat foglalkoztat: mi lehetett a vizit valódi indoka?

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Moma elnöke közzétette a saját verzióját. Szövegét változtatás nélkül közöljük, nem fogsz örülni neki:

„Miért jött megint Putyin?

teszik fel a kérdést sokan, akik felfigyeltek arra, hogy VV (Vlagyimir Vlagyimirovics – a szerk.) sem nyilvános és közös sajtóértekezletet nem tartott, sem a „Debrecenbe kéne menni” nótát nem ismeri, ráadásul az általa annyira szeretett dzsúdó rendezvényről – amiért a magyar kormány állítása szerint egyébként idejött – csúnyán és arcpirító módon elkésett.

Bizony kesereghetnek most azok, akik annak idején lustaságukat polgári engedetlenségnek álcázták az iskolában és nem tanultak meg oroszul. Pedig az orosz sajtó megírta: Putyin Paks miatt jött.

„El kéne már kezdeni azt a beruházást! Hajlandóak vagyunk megelőlegezni az egész 12 milliárd dolláros bekerülési költséget!” – mondta VV az orosz sajtónak és – négyszemközt – Orbánnak is.

Orbán Viktor most nem tudja, mit tegyen. Ezért mozgott kényelmetlenül a tárgyalások előtt kissé kihízott öltönyében.

Az orosz diktátor legjobb magyar tanítványa már tudja, hogy a paksi beruházás teljesen fölösleges.

Semmi szükség ekkora mennyiségű, alaperőműben termelt villamos energiára.

Ha pedig Magyarország ekkora összeggel eladósodik Oroszország felé, akkor a huszonegyedik századra ismét vége Magyarország függetlenségének.

Bizony ez kutyaszorító a javából. Megírtam már többször – legutóbb az Élet és Irodalom című színvonalas hetilap hasábjain (2017. augusztus 18.)

Paks II. hazánknak rettenetesen drága, ezzel a technológiával életveszélyes, az orosz függőség pedig elviselhetetlen nemzetbiztonsági kockázat.

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
Orbán Viktort utolérte végzete, VV Putyin.
Még örülhet, jobban járt mint Litvinyenko.
Tud az orosz diktátor másképp is beszélni.

Vajon mit rejtegetnek Orbán Viktorról a KGB levéltárai?

Magyarország gyenge paraszt az orosz medve sakktábláján.

Hatalmas szégyen, sohase felejtsük el, hogy ki okozta ezt.

Bokros Lajos

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek