Megfagyott a levegő a stúdióban: Cserdiben minden cigány gyerek középiskolában tanul (+videó)

Egyszerre torokszorító és felemelő interjút adott Bogdán László a HírTV-ben.

Csütörtökön a cserdi polgármester volt Kálmán Olga műsorának vendége, aki egymaga többet tesz a cigányság pozitív megítéléséért, mint az összes fideszes roma „szakpolitikus” együttvéve.

Bogdán László rögtön erősen kezdett:

.
Majd elmondta, hogy a cigányság a hátsó padban érzi magát, elsősorban a Farkas Flóriánok miatt, aki helyett ő szégyelli magát:

.

Bogdán László a legbüszkébb a cserdi fiatalokra, akik szinte mind középiskolába járnak és példás tanulók. Lám, így is lehet!

.

NYF-kommentár: Szívből gratulálunk a polgármester úrnak az eredményekhez! Hol tartana ez az ország, ha mind a 3200 településnek lenne egy Bogdán Lászlója… A Győzikék helyett ezt a példát kellene terjeszteni a médiában!

Valódi Hírek