A Jobbik is a CEU mellé állt, az Alkotmánybíróság dönthet a törvényről

Skizofrén helyzetbe került a párt, amelynek alelnöke legszívesebben sóval hintené be az egyetem nyomát.

Az Alkotmánybíróság mondhatja ki a végső szót a lex CEU-ról. Az erről szóló beadványt Szél Bernadett, az LMP társelnöke írta, ma pedig kiderült, hogy van 50 olyan ellenzéki képviselő, aki támogatja a dokumentumot, amely így az Alkotmánybíróság elé kerül normakontrollra.

Az 50 támogató a Jobbik képviselőivel lett meg, Vona Gábor pártja ugyanis húzott egy merészet és beállt az LMP beadványa mögé.

Kép forrása: muon.hu

A Jobbik ezzel szórakoztatóan skizofrén helyzetbe kerül, hiszen korábban következetesen támadta az egyetem alapítóját, Soros Györgyöt. Alelnöke, Toroczkai László nemrég nyíltan ki is mondta, hogy

a legszívesebben sóval hintené be az CEU nyomát.

Az alkotmánybírósági normakontroll egyébként csak kis győzelmet jelent, a törvényt ugyanis nem függesztik fel miatta, és az sem világos, hogy a taláros testület mikor dönt a jogszabályról.

Valódi Hírek