Leleplező videó, fotók: Szijjártó a Heinekent ajnározza és a vezérigazgatónak gazsulál

Az Orbán-kormány most épp a világ egyik legnagyobb söripari multijával emberkedik: a vörös csillaga miatt fenyegeti betiltással a Heinekent, amelyre azóta haragszik, amióta a vállalat névbitorlási pert nyert az „Igazi Csíki Sör” fantázianevű terméket gyártó romániai cég ellen.

Több cikkben (itt és itt) is jeleztük, hogy értetlenül állunk a Fidesz ostoba sörháborúja előtt, de most még pikánsabb a helyzet, ugyanis előkerült Szijjártó Péter 2014-es soproni beszéde abból az alkalomból, hogy

a Heineken és a magyar állam stratégiai megállapodást kötött.

Íme:

Szijjártó egyebek mellett ezt mondja a szájával:

“A magyar gazdaság növekedése szempontjából kiemelten fontos a magyar-holland gazdasági együttműködés, ugyanis mára 9,5 milliárdos összeggel, a harmadik legtöbb befektetés Hollandiából érkezik Magyarországra.

A sörgyártó a magyar-holland gazdasági együttműködés egyik legjelentősebb képviselője, így a Heineken is hozzájárul ahhoz, hogy

Magyarország ma jobban teljesít.

Tisztelt vezérigazgató úr, ezúton engedje meg, hogy megerősítsem, hogy a magyar kormány

a jövőben is teljes nyitottsággal áll a

Heinekennel való együttműködés elé, és örömmel tárgyalunk újabb magyarországi beruházásokról.”

A jeles eseményt fotókon is megörökítették az utókornak.

Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Valódi Hírek