Miért bukta be Orbán máris az olimpiát?

Az olimpia erőltetése miatt Orbán simán bukhatja a 2018-as kétharmadot, de idővel a Fidesz Bős-Nagymarosa is lehet az ügyből.

Röviden: a momentumosok akkor is győznek, ha mégsem, Orbán pedig akkor is veszít, ha esetleg győzne. Pedig olyan szépen indult minden a Fidesznek: az ellenzéki média romokban, Trump beiktatva, Európában újabb őrültek a láthatáron, ráadásul jön a tavasz és lehet beindítani újra a menekültdarálót.

Erre napok alatt, szinte a semmiből robban be egy fiatal mozgalom, ami az eddigiekhez képest nagyságrendekkel komolyabb veszély a Fidesz országlására. Hét pontban összeszedve, hogy miért:

1.) A Momentum Mozgalom máris kivette a Fidesz kezéből a legfőbb fegyverét: tematizálni tudta a nyilvánosságot. Több mint egy évtizede minden esetben a Fidesznél pattogott a labda, a hazai közbeszédben mindenki Orbánra reagált valamit, hozzá képest viszonyította magát. Most ez pontosan fordítva van: a hírek Momentumról szólnak.

fotó: Botos Tamás, 444.hu

A kormánypárt védekező pozícióba került, ennek a helyzetnek pedig az a szépsége, hogy minden, a fiatalokat támadó propagandacikk csúnyán visszaüt, mivel csak a Momentum Mozgalom ismertségét növeli. Az ő üzenetüket juttatja el oda is, ahová a Fidesz nagyon nem szeretné: a saját szavazótáborába. Nem véletlen, hogy Orbán az utóbbi hetekben meg sem mukkant az ügyben, a fideszes propagandasajtónak is csak néhány kötelező körre futotta.

2.) Politikai alapszabály: mindig válassz olyan ellenséget, akivel szemben akkor is nyersz, ha veszítesz! Nos, a politikai babérokra törő Momentum Mozgalom akarva vagy akaratlanul, de kapásból betalált. Amennyiben a Momentum nyer, úgy természetesen sikeres, fiatal pártként robban be a köztudatba. Ha viszont a Momentum Mozgalomnak például február végére 138 ezer helyett csak 137 és félezer aláírása gyűlne össze (sokkal kevesebb valószínűleg nem lesz), az természetesen pillanatnyi kudarc lenne, de körülbelül csak annyira, mint a Fidesznek 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás elbukása.

Az üzenete (Olimpia 2024 = orbitális lopás) így is bőséggel elért a célközönséghez, ráadásul ismerve a magyar korrupciós viszonyokat, valószínűleg bőven lesz majd hozzá muníció. Ahogy az olimpiai vállalkozás halad előre, úgy lesz egyre terhesebb a Fidesznek az egész.

3.) Reálisan nézve a dolgot, Orbánéknak már nagyon is számolniuk kell azzal, hogy nagy valószínűséggel meglesz a 138 ezer aláírás, ami a Fidesznek kapásból óriási vereség. Az idei már kampányév: minden a menekültekről, a „baloldal bűneiről” vagy a legújabban kitalálandó agyrémekről kellene hogy szóljon. A migránsozásra -sorosozásra szánt értékes műsoridő javát most azzal kell majd eltölteni, hogy fideszes főilletékesek kósalajosi ékesszólással nyökögik a kamerába, miért jó mindenkinek ha újabb x milliárdot tekestadion építésére költünk.

4.) Ráadásul egy majdani népszavazás finoman szólva is kétesélyes: bár a közvélemény-kutatások (igaz, jobbára kormánypárti megrendelésre készülnek) most még az olimpia támogatóinak a többségét mutatják, azonban ez élesben könnyen megfordulhat.

Míg az eleve renitensebb Budapesten a baloldal minden búját-keservét leverheti és le is fogja verni Orbánon, addig a jobbára korosodó fideszesek csöppet sem biztos, hogy csatasorba állnak azért, hogy a nyári futóversenyekhez hasonló, csak mondjuk hetekig-hónapokig eltartó tumultus legyen a városban, hogy csak egyet mondjak a vitában bedobható „érvek” közül. De van ennél fontosabb is:

5.) A köznép szemében egy ilyen vitában a fideszesek lesznek az érthetetlen nyelven halandzsázó libsik. Az eddigi években a Fidesz lényegében abból csinált politikát, hogy jó érzékkel elővett sztorikat, majd, rövid közérthető egy mondatba tudta tömöríteni. Például: „amit bankok loptak tőletek, visszavesszük tőlük”. Vagy: „a menekültek jönnek és elfoglalják a hazát, de mi megvédünk titeket.”

Velük szemben a baloldal hosszas, a többség számára tökéletesen érdektelen és érthetetlen emberjogi, gazdasági magyarázkodásokba kényszerült. Most ebben is fordult a kocka. A Momentum sztorija „fideszesre” lefordítva : „Szétlopott Olimpia helyett kapják a zemberek a pénzt!”. Ezzel szemben most a Fidesznek kellene majd grafikonokat meg chartokat mutogatni a népnek az olimpia és a GDP viszonyáról, és hogy a játékok igenis hasznosak és megtérülőek lesznek a népnek.

6.) Az eddig impotensnek bizonyult baloldal a Momentum Mozgalomnak köszönhetően ajándékba kapott egy olyan egyszerű, népszerű témát, amivel még a bizonytalan vagy apatikus szavazókat is sikeresen meg lehet szólítani, és amire fel lehet fűzni az orbáni politika minden bűnét.

Az eddig ötlettelen magyar ellenzéki pártok várhatóan ráharapnak a lehetőségre és minden csatornán az szól majd, hogy a „fiúk eljátszadozzák az ország pénzét”. Egyetlen, egyszerű képbe sűrítve a Fidesz összes hibája, bűne és gyengesége: na, ez Habony és Orbán igazi rémálma!

7.) Hiába lesz idővel egyre terhesebb a Fidesznek az olimpia, Orbán ezt nem fogja tudni úgy lerázni magáról, mint az internetadót. Ahhoz gyakorlatilag egész politikai személyiségét kellene megtagadnia.

Orbán egyelőre kivár, majd várhatóan egy ideig elügyeskedik azzal, hogy az egész olimpiai kommunikációt mondjuk rátolja a párttól „független” Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-re illetve annak a korábban a Népszabadságot is sikeresen menedzselő vezérére.

Azonban nem kétséges, hogy hosszú távon ez a párt problémája lesz. És a hosszú táv esetünkben hét évet (!) jelent. Ez idő alatt minden, a Fidesszel szembeni ellenérzés, harag, az orbáni rendszer kritikája egyetlen, egyre erősödő és közérthető témába sűrűsödik bele.

Nos, nem túlzás: a fiúk most csúnyán elszámították magukat. A 2024-es olimpia hosszú távon a Fidesz Bős-Nagymarosa lehet, amibe akár bele is bukhatnak.

Batka Zoltán

(képeken: a 2004-es athéni olimpia romjai)

Kövesd a Nyugati Fényt a Facebookon, vagy támogasd munkánkat, hogy legyen egy valódi ellenzéki újságod!

Valódi Hírek