WHO: Lehet, hogy ez a vírus már sosem fog eltűnni

Örökre velünk marad, mint a HIV.

A koronavírus okozta Covid-19 betegség a HIV-vírushoz hasonlóan endémiás jelleget ölthet, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat – mondta Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója szerdán.

Óva intett mindenkit a járvány időtartamára vonatkozó jóslatoktól, és további átfogó erőfeszítéseket sürgetett a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

A decemberben Kínában felbukkant koronavírus világszerte

4,3 millió embert

fertőzött már meg, és több mint

291 ezer ember

halálát okozta.

„Fontos, hogy szót ejtsünk erről, ez a vírus újabb endémiás vírussá válhat közösségeinkben, s talán sosem fog eltűnni”

– jelentette ki Mike Ryan, aki úgy gondolja, senki sem tudja megjósolni, mikor fog ez a betegség eltűnni.

„Úgy vélem, ebben a helyzetben nem lehetnek ígéretek és határidők. Ez a betegség lehet, hogy hosszan tartó problémává válik, de az is lehet, hogy nem” – hangsúlyozta.

Ugyanakkor a világnak van némi ellenőrzése afölött, miként kezeli a pandémiát, s egy vakcina kidolgozása esetén is masszív erőfeszítésre van szükség a járványellenes küzdelemben.

Ryan megjegyezte, hogy létezik védőoltás a kanyaró ellen is, ennek ellenére a betegség nem tűnt el.

Több mint száz lehetséges oltóanyagon dolgoznak jelenleg, amelyek közül több már a klinikai tesztelési fázisban van. Ugyanakkor egészségügyi szakértők ismételten felhívták a figyelmet egy hatékony vakcina kifejlesztésének nehézségeire.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hozzátette:

„A járványgörbe alakulásának befolyásolása a kezünkben van. Ez mindenkit érint, és mindannyiunknak hozzá kell járulnunk a pandémia feltartóztatásához.”

A kutatásokat jelentős összeggel finanszírozó Bill Gates szerint legkevesebb 9 hónap alatt készülhet el egy jó vakcina, de még ennek duplája, 18 hónap is azt jelentené, hogy szokatlanul gyorsan alkották meg a szérumot a tudósok.

Gates azt mondta, a koronavírus elleni vakcinából az újszülötteknek kötelezően beadandó védőoltás lehet.

(MTI)

Valódi Hírek