Hülyét csinált magából a fideszes Gál Kinga Brüsszelben: Ármányt kiáltott, pedig csak nem volt tisztában a szabályokkal

Sírjunk vagy nevessünk?

Az összeférhetetlen korrupciós ügyei miatt elkaszált Trócsányi László ügyében több rendkívüli ülést is tartott az elmúlt időszakban az Európai Parlament jogi szakbizottsága, a JURI.

A fideszes sajtó most abból csinál hatalmas műbalhét, hogy az egyik ilyen ülésre nem engedték be Gál Kingát, a Fidesz EP-képviselőjét.

Sőt, ahogy a Fidesz-frakció pénzéből kitartott propagandaportál, a Pesti Srácok fogalmaz:

Önkényesen kiküldték Gál Kingát az EP Jogi Bizottságának üléséről

.
Gál Kinga az eset után felháborodott levelet írt Európai Parlament elnökének, David Sassolinak, amelyben úgy adja elő a történteket:

“Miután beléptem a terembe, az elnök megkért, hogy hagyjam el az ülést, mivel azt kamerával rögzítik, és mivel nem vagyok tagja a bizottságnak, nem maradhatok, annak ellenére, hogy a terem tele volt asszisztensekkel, tanácsadókkal és gyakornokokkal.

A Néppárt JURI-koordinátora, Axel Voiss úr elmagyarázta az elnöknek, hogy egy néppárti tag hiányzik, és annak érdekében, hogy meglegyen a teljes néppárti kvóta, ezért én helyettesítem.”

– írja Gál Kinga, hozzátéve, hogy ezután szavazásra bocsájtották a kérdést, amelynek eredménye 10-10 szavazat lett, így “az elnök önkényesen döntött” a képviselőnő távozásáról.

És akkor lássuk a valóságot!

Trócsányi Lászlót szeptember 26-án hallgatta meg a jogi szakbizottság, hogy megvizsgálja, van-e összeférhetetlensége a magyar biztosjelöltnek.

Az ülést megelőzően és azt követően is több rendkívüli ülést tartott a JURI, ahol az ügy kényessége miatt ún.

bizalmas eljárás alkalmazására

került sor, amit az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának 221. cikk (3) bekezdése értelmében

„zárt ajtók mögött kell megtartani, és azon csak a bizottság tagjai és adott esetben póttagjai vehetnek részt.”

A bizottság ugyanakkor „dönthet úgy, hogy más képviselők is részt vehetnek az ülésen.”

Valószínűsíthetően egy néppárti főtag vagy póttag hiányában Gál Kinga részt kívánt venni a fent említett zárt ülésen, ahol Trócsányi összeférhetetlenségének vizsgálata volt a téma.

A bizottság viszont Gál Kinga részvételét – lévén, hogy Gál Kinga a JURI bizottságban se nem fő-, se nem póttag, illetve mert előzetesen sem jelentette részvételi szándékát a szakbizottság titkársága felé –, szavazásra bocsátotta, ahol a végeredmény 10-10 lett.

Így Gál Kingának el kellett hagynia a termet arra az időszakra, amíg a vita folytatódott, az Eljárási Szabályzat értelmében viszont a szavazáson részt vehetett volna, mely jogával azonban – saját elhatározásából – nem élt.

Gál Kinga

Tovább habosította az ügyet Deutsch Tamás, aki csütörtökön felháborodott hangvételű e-mailben hívta fel a figyelmet a „jogellenes” esetre és csatoltan elküldte az Európai Parlament összes dolgozója számára Gál Kinga fent idézett levelét.

Meglepő, hogy Gál Kinga, aki 15 éve tagja az Európai Parlamentnek, nincs tisztában az eljárási szabályokkal. Esetleg elfelejtette, hogy Európai Parlament eljárási módszere nem egyezik a magyar parlamentével, hiszen míg itthon az írott házszabályokat sem tartják be, addig az Európai Parlament betartja és betartatja szabályait, ahogy ez a JURI bizottság ülésén is történt.

Slusszpoén: Gál Kinga a levelében és a Pesti Srácok cikkében is arra hivatkozik, hogy azzal az indokkal küldték ki az ülésről, hogy azt “kamerával rögzítik”. Itt alighanem az év legviccesebb félrefordításával állunk szemben.

Az “In camera” kifejezés (ami a JURI bizottság üléseinek agendájában is szerepel) ugyanis a jogi szlengben egyszerűen zárt tárgyalást jelent, semmi köze az indoknak a kamerákhoz. Erről egy 10 másodperces Wikipedia-kereséssel is meg lehetett volna győződni.

Ilyen emberek képviselik Magyarországot az Európai Parlamentben…