Már hét halálos áldozata van a budapesti hajóbalesetnek, sokakat még mindig nem találnak (+fotók)

Tragédia a Dunán.

Szerda este negyed 10-kor felborult és elsüllyedt a Hableány városnéző hajó a Parlamentnél, miután összeütközött Viking Sygin nevű svájci illetőségű, a németországi Passauba tartó szállodahajóval.

Éjjel fél 1-kor a Mentőszolgálat szóvivője azt mondta: legkevesebb 7 ember halt meg, 7 embert kórházban ápolnak, sokakat pedig nagy erőkkel keresnek.

Mentőmellények voltak a hajón, azonban kérdéses, hogy az utasok és a legénység fel tudta-e venni azokat.

A hajó olyan gyorsan süllyedt el, hogy vészjelzést sem tudott leadni.

fotó: Ajpek Orsi / Index

A Hableány tulajdonosának képviselője az Indexnek azt mondta: a hajó “ténylegesen” elsüllyedt, 35 fő volt a fedélzeten, 2 fős magyar személyzet és 30 dél-koreai turista, 2 idegenvezető és 1 fotós. Rendkívüli erőkkel zajlik a mentési munka.

Az MTI szerda éjjel fél kettőkor azt írta, hogy a Margit híd pillérétől három méterre, a Duna mélyén megtalálták a hajóroncsot is. Azt egyelőre nem tudják, mikor lehet kiemelni.

A baleset után a folyón álló hajók reflektorokkal világították a vizet, a Szabadság hídról egy filmforgatás reflektorait is a Duna felé irányították, de a mentést nehezíti, hogy a megáradt, 15 fokos folyónak nagyon erős a sodrása, és az eső miatt – a világítási próbálkozások ellenére – a látási viszonyok is elég rosszak.

Reggel megérkezett a Margitszigethez, az elsüllyedt turistahajó közelébe a Magyar Honvédség egyik hadihajója és búvárok készülnek a merülésre.

A honvédség szakemberei részt vesznek majd a 3-4 méter mélyre süllyedt Hableány felderítésében.

Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára nyilatkozott és a baleset okáról azt közölte, egyértelműen emberi hiba állhatott a szerda esti baleset hátterében, hiszen ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását.

Az MTI fotói a mentésről:

Budapest, 2019. május 29.
Motorcsónakkal túlélõk után kutatnak a Duna fõvárosi szakaszán, a Lánchíd és Erzsébet híd között 2019. május 29-én este. Heten meghaltak, amikor feltehetõleg egy nagyméretû luxushajó és egy turistahajó összeütközött a Dunán a Parlament közelében, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt 33 dél-koreai turistával és a két fõs magyar személyzettel a fedélzetén.
MTI/Lakatos Péter

Budapest, 2019. május 29.
Tûzoltók és rendõrök a Müpa elõtti pontonon a Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutatva 2019. május 29-én. Hárman meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt. A pontonon az egyik áldozat holtteste. A felborult hajó fedélzetén 34-en voltak, fõleg távol-keleti turisták, közülük 16-ról egyelõre nem tudnak.
MTI/Szigetváry Zsolt

(MTI / Index / 444.hu / Nyugati Fény)