A rendőrség reklámarca szerint nem lehet megélni a rendőri fizetésből, le is szerelt (+fotó)

Pedig nemrég még vele toborozták az újoncokat.

Hat év után leszerelt az a vízirendész, aki nemrég az egyik reklámarca volt a rendőrség toborzó kampányának.

Elhatározását a Zsaruellátó Facebook-oldalon tette közzé, a posztban egyebek közt azt írja

“a járőri fizetésből nem lehet megélni”.

A volt rendőr szívesen maradt volna a testületnél, hiszen, mint írja:

“nagyon sok mindent köszönhetek a rendőrségnek, mert kb. itt lettem az a személyiség aki ma vagyok.

Már fiatal korom óta tudtam, hogy rendőr akarok lenni, ezért is vegyesek az érzéseim,

mert magát a munkát és a helyet ahol voltam (vízirendészet) imádtam,…”

A rettentően alacsony járőri fizetés mellett a leszerelt rendőrt még az előléptetés sem motiválta, mivel – állítja – arra még öt évig nem lett volna lehetősége.

Az egykori plakátarc maga is ironikusnak tartja, hogy

nemrég még ő toborozta az újoncokat abba a szervezetbe, amit most kényszerűségből el kell hagynia.

A Zsaruellátó oldalon szinte naponta jelentik be a leszerelésüket más rendőrök is, a Belügyminisztérium szerint azonban nem nagyobb a fluktuáció, mint máshol, rendőrhiány pedig nincs.

Valódi Hírek