Gábor György akkora taslit kevert le a Schmidt-fiúnak, hogy egy hétig csengeni fog a füle

A neves vallástudós posztját változtatás nélkül közöljük.

Arról panaszkodik Ungár Péter, hogy

“nem lehet úgy pártot vezetni, hogy nincsenek meg hozzá a döntési jogkörök. Azért nehéz ezt megváltoztatni, mert ennek a pártnak az alapszabályát filozófusok és virágmezőn rohangáló hippik írták.”

Persze értem én Ungár Pétert.

A filozófusokat manapság illő, sőt egyenest kötelező cseszegetni, ostoba közhelyeket puffogtatni a filozófus életidegenségéről, a túl sok agy – túl kevés praktikus képesség örök közhely-dichotómiájáról, az ész, értelem, racionális érvelés és igazság teljes feleslegességéről, a filozófiáról és a bölcsészetről,

mint a népeknek nem kedves, nem tetsző, a nagy többséget inkább csak irritáló úri huncutságról,

a kultúra és a kulturáltság értelmetlenségéről, a mai politikusi elit kelléktárába kötelezően és elengedhetetlenül beletartozó örök kispolgári és viceházmesteri ressentiment-ról, szóval mindez világos és megszokott.

Nem fogok most azzal replikázni – pedig hosszan lehetne, már a sztoikusoktól kezdődően -, hogy egyes filozófusok miként vélekedtek

a túlzott gazdagság romboló etikai következményeiről és a bölcs politikusi feladatokra egyszerűen alkalmatlanná tevő, mindig csak az önös anyagi érdekeket szem előtt tartó habitusról,

inkább csak jelzem Ungár Péternek, hogy a ressentiment nem csak a tudást, az értelmet, a racionális érvelésre kész tehetséget célozza meg, hanem, bizony,

kedves Ungár Péter, a mértéktelen gazdagságot is,

amely – s ezt már csak én teszem hozzá – a legvállalhatatlanabb és legvisszataszítóbb alakzatokat sem veti meg – vesd össze pl. a tulajdonomban lévő újság alpári, embertelen, s csak denunciálásra alkalmas és a feljelentgetések magasabb céljait szolgáló listázásait és egyéb lejárató módszereit, s minderre az sem ad felmentést, ha ez a tulajdonostársnak, vagyis az anyukának imigyen konveniál.

Ami pedig a virágmezőkön rohangáló hippiket illeti, fogalmam sincs, hogyan gondolkodnának a döntési jogkörökről, de azt tudom, hogy sokkal kevesebb kórót, bogáncsot, büdöskét és giz-gazt szedtek össze rohangálás közben, mint a más környezetben rohangáló politikusok.

Mert fene nagy itt a rohangálás, s egy biztos: a filozófusok nem nagyon szeretnek fejvesztetten rohangászni, sokkal inkább a peripatetikus módszert, a sétálgatva tanítás gyakorlatát kedvelik.

Gábor György