Országosan az összeomlás szélén a szemétszállítás

Egyelőre 116 Pest és Nógrád megyei településen áll le a szemétszállítás hétfőtől.

Az ok az alulfinanszírozottság, és ebben része van a rezsicsökkentésnek is.

130 milliós havi mínuszban van Zöld Híd, amely a hulladékszállításért felel ebben a két megyében. 2,5 milliárd forintra lenne szükség a helyzet rendezésére.

A kormány szerint ez zsarolás, aminek nem engednek, és a rezsicsökkentésből sem engednek. Orbánék a Katasztrófavédelemre tolták a feladatot, de nehéz átlátni, hogy fogja ezt megoldani a hatóság.

Az Index összegyűjtötte, mik is vezettek ehhez a helyzethez: az egész a 2011-es államosítással kezdődött. Ekkor minden hulladékszállító önkormányzati vagy állami kézbe került, a többieket meg betiltották.

Aztán a rezsicsökkentés miatt az önkormányzati cégek által beszedhető díjakat befagyasztották, a szállítók terheit viszont növelték, így jelentkeztek lassan mindenhol pénzügyi nehézségek.

Azután jött a központi kukaholding, akikhez befolyik a lakosságtól a szemétdíj és ők osztják vissza a szállítócégeknek, sokszor késve, ráadásul a számlázórendszerük is akadozik, ami miatt sokan értelmezhetetlen díjbekérőket kapnak.

illusztráció

A szolgáltatást befagyasztó cég nagyjából 400 millió forinttal adós alvállalkozóinak, szállítóinak. Több helyen is hasonlóan elkeserítő a helyzet, csak ők nem olyan hangosak, mint a Zöld Híd.

Gulyás Gergely az utóbbi két kormányinfón elismerte, hogy több tízmilliárd forint hiányzik a rendszerből, ennek ellenére szerinte a hulladékos rendszer „jobb mint korábban”, de azért felülvizsgálatra szorul.

Valódi Hírek