Kiskarácsonyt játszottak az EMMI-ben: Balog páter gigantikus pénzt szórt szét az emberei között a választások előtt

Több mint kétezer emberét jutalmazta meg Balog Zoltán még emberi erőforrások minisztereként a választás előtt. Fejenként átlagosan 2 millió forint volt a bónusz – tudta meg a 24.hu.

A lap közérdekű adatigényléssel verte ki a tárcából az adatokat. Eszerint összesen

4,268 milliárd forint (!)

bónuszt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Mindezt az uniós támogatások lehívására hivatkozva.

Balog a lehívásban részt vevő munkatársait száz százalékos teljesítés esetén

két évnyi munkabérnek (!) megfelelő jutalommal ajándékozta meg.

A 24.hu megjegyzi: Balog Zoltánék ezzel lekörözték a Lázár János vezette Miniszterelnökséget is, ahol „csak” 642 dolgozót jutalmaztak, összesen 1,3 milliárd értékben.

Az Emmi közleményben reagált a cikkre, azt írják:

„A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem bónuszt, sem jutalmat nem fizetett dolgozóinak. A valóság ezzel szemben az, hogy a tárca a 2017. évi fejlesztéspolitikai célokról szóló 1221/2017. (IV.25) Korm. határozatot hajtotta végre. A jogszabály értelmében az uniós fejlesztési célok teljesítéséhez hozzájáruló munkatársak szigorú teljesítménycélok és teljesítménykövetelmények végrehajtását követően céljuttatásra voltak jogosultak. A céljuttatás forrása a hivatkozott kormányhatározat 7. és 9. pontjaiban nevesített forrás.”

Az egyébként a 24.hu eredeti cikkében is benne volt, hogy a jutalmat hivatalosan céljuttatásnak nevezik, de hogy ez lényegében miben más, mint a jutalom, nem derült ki a minisztérium közleményéből.

Valódi Hírek