Lázár menekül? 2018-tól befejezné az országos politikát

Lázár János azt az örömtelinek tűnő, ám elgondolkodtató kijelentést tette, hogy 2018-tól elhagyná az országos politikát.

A miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt erről. Idézzük:

“A minisztert arról is kérdeztük, igaz-e, hogy a 2018-as választások után inkább választókerületében folytatná a munkáját.

“Szívem szerint, ha csak rajtam áll, a választókerületemet választom.

Úgy gondolom, hogy az itteni közösségeknek szükségük van arra, hogy segítsek nekik, és én segíteni szeretnék.”

– mondta. Szerinte egy fenékkel nehéz két lovat megülni, ráadásul a politikában ő a vérfrissítés, a dinamizálás híve.

“A tervem valóban az, hogy az eddigieknél sokkal többet szeretnék itthon lenni és dolgozni,

úgy látom, hogy az ország ügyei mennének nélkülem is”

– tette hozzá.

Lázár nem először pendítette meg a visszavonulás lehetőségét. Először akkor tett megjegyzést ilyesmire, mikor felmerült a lehetősége, hogy Rogán Antal lesz Orbán kabinetfőnöke. Rogán végül miniszteri rangban lett a kabinetiroda vezetője, Lázár pedig maradt a helyén.

Elképzelhető, hogy Lázár tud valamit és menekül, vagy a sértettség vezeti. 2014-ben ugyanis irdatlan hatalmat kapott, most viszont elvettek tőle területeket: a takarékszövetkezetek, a posta és az állami közműholding felügyelete átkerült Seszták Miklós tárcájához, Paks 2 saját tárca nélküli minisztert kapott, és lassan a 2020-ig járó EU-s pénzeket is mind lehívják.