Mándoki szerint nincs köze az Orbán-barátságnak ahhoz, hogy több százmilliót kapott az államtól

A NER kedvenc házizenésze sírva röhögős interjút adott, amelyben arról vall: Hegelről, Kantról, Schopenhauerről szoktak elmélyült beszélgetéseket folytatni a nagyon művelt fideszes elittel. Hát persze.

A hatalom által alaposan kitömött Mándoki László “nagyon művelt és érdeklődő embernek” tartja Orbán Viktort, akivel remekül lehet magas röptű, filozófiai témákról társalogni.

A zenész a Magyar Narancsnak elmondta, gyakran tart zártkörű bulikat, ahová a legbefolyásosabb politikusokat is meghívja, hogy zenéről és filozófiáról beszélgessenek.

Elmondta azt is: szerinte az Orbán Viktorhoz fűződő barátságának nincs köze ahhoz, hogy részesült egy 1,4 milliárd forintos állami támogatásból, ami Magyarország imázsát volt hivatott erősíteni a világban, 1956 kapcsán.

Mándoki szerint a pénz jó helyre került, remek film és könyv készült, melyet külföldön is dicsértek. Elmondta azt is, hogy mivel rendkívül sikeres zenész, így szerinte természetes, hogy anyagilag is sikeres, de idegen tőle az a szemlélet, amikor csak az anyagiakat firtatja valaki.