Összefogott a gyűlöletplakátok ellen az Együtt és a DK (+videó!)

Közös ügyet talált a két, talán legmarkánsabb ellenzéki párt.

A XVI. kerületi plakátmegsemmisítő akció (videó itt) csak a bemelegítés volt: mostantól szervezetten esik neki a sorosozó gyűlöletplakátoknak az Együtt és a DK.

Az Együtt már tegnap bejelentette, hogy több kerületben folytatják a plakátok leszedését, kedden pedig Gy. Németh Erzsébet, a DK budapesti politikusa is bejelentette: országos átfestő akcióba kezdenek, hogy tiltakozzanak a mindent elárasztó gyűlöletplakátok ellen.

A politikus hozzátette:

“Ha mindenki, aki Orbán bukását akarja, jövő tavasszal eljön szavazni, akkor Orbán bukni fog.

Az efféle uszító plakátok el fognak tűnni a közterekről, a pénzt pedig a kórházi fertőzések megszüntetésére fogjuk fordítani”.

A DK-sok a sajtótájékoztató után SOROS nevét ORBÁNra festették át a plakátokon.

Kérdésre válaszolva Gy. Németh Erzsébet elmondta: Jogerős bírósági döntések vannak róla, hogy cselekedetük politikai vélemény-nyilvánításnak számít, nem sért semmilyen törvényt.

NYF-kommentár: Beszédes, hogy a Fidesszel a háttérben mutyizgató MSZP nem csatlakozik az ellenzéki pártok akciójához.