Tombol a “jogállam”: 30 napra előzetesbe vágták Czeglédy Csabát

Csütörtök délután, két nappal az esküvője előtt elrendelték Czeglédy Csaba (az MSZP szombathelyi politikusának) letartóztatását.

A gyanú szerint Czeglédy a társaival olyan céghálót működtetett, ami milliárdos költségvetési kárt okozott. Az MSZP és a DK szerint koncepciós ügyről van szó,

Czeglédi épp a napokban akart leleplezni egy a hatalomhoz köthető milliárdos visszaélést.

A Csongrád Megyei Főügyészség csütörtökön indítványozta a nyomozási bírónak, hogy rendelje el egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

dr. Czeglédy Csaba / fotó: nyugat.hu

Szanka Ferenc a főügyészség szóvivője közölte, a gyanú szerint Czeglédy Csaba, aki egy – a többi között számos magyarországi multinacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését.

A DK szerint Czeglédy régóta csípi a hatalom szemét, hiszen ügyvédként évek óta sorra nyeri a pereket a baloldalnak, politikusként pedig számtalan ügyben buktatta le a Fideszt.

“Ő leplezte le a szombathelyi fidelitasos drogosokat is”

– tette hozzá a párt. Véleményük szerint az MSZP-s politikus koncepciós eljárás áldozata.

“Az esküvője előtt 2 nappal bebörtönzött képviselő ugyanazoknak állt az útjában, akik ártatlanokat börtönöztek be a Sukoró-perben, akik ellenzéki plakátok miatt tartottak házkutatást Simicska Lajos cégeinél, akik megsemmisítették a Fidesz-rokon lúgos orvosra kiszabott elmarasztaló ítéletet”

– írják a közleményben.