Túl sok „liberális” zenekart támogatott – Balog kirúgta az NKA alelnökét

Távozik posztjáról Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden.

Az új alelnök személyéről Balog Zoltán, az NKA elnöke hamarosan egyeztet Fekete Györggyel, a Magyar Művészeti Akadémia elnökével.

Korábban a Magyar Nemzet írt arról, hogy meneszteni fogják posztjáról Doncsevet, állítólag egy ideje már nem jöttek ki jól Baloggal.

Doncsev András. fotó forrása: mno.hu

A lap akkor úgy értesült, hogy a menesztés egyik oka az lehet, hogy a feltörekvő könnyűzenészeket, előadókat segítő Cseh Tamás Programban

túl sok „liberális” zenekar nyert támogatást.

Erre Doncsev akkor úgy reagált a lapnak, hogy a zenében a liberális kategória nem létezik, ilyen kritika tehát nem is érhette.

Egy zenész vagy jó, vagy rossz, egy zenekar pedig vagy minőségi és hiteles, vagy pocsék és hiteltelen – mondta, hozzátéve:

„A támogatásra jogosultak esetében csak a minőség számít, hogy a díjazottak hova adják a szavazatukat, azt nem tudom, és nem is feladatom foglalkozni vele.”

(Index nyomán)

 

Valódi Hírek