Orbán válaszolt a jobboldali olimpikonnak, aki beolvasott neki

Kovács Tamás mesteredző, korábbi világbajnok és kétszeres bronzérmes olimpikon 2014-ig a Fidesz feltétlen híve volt.

Levélben válaszolt Orbán Viktor Kovács Tamás mesteredző, korábbi világbajnok és bronzérmes olimpikon vádjaira – derül ki abból a bejegyzésből, amelyet az egykori sportoló tett ki a Facebook-oldalára. Azt, hogy a miniszterelnök miről írt,

Kovács nem hozta nyilvánosságra,

mert – állítja – nem nyílt, hanem magánlevélről van szó, de gyaníthatóan nem túl elégedett, mert a köszönetnyilvánítás után csak annyit jegyez meg, hogy továbbra is nemzeti érzelmű, keresztény polgár marad, akinek a továbbiakban is őszinte, egyenes véleménye lesz.

Kovács Tamás

Kovács hétfőn írt nyílt levelet Orbánnak a nemzeti konzultáció kapcsán, amelynek a kérdéseiről, a közröhej és nemzetközi botrány tárgyává lett „Állítsuk meg Brüsszelt!” szlogenről neki a kommunista rendszer uszításai jutottak az eszébe. Kitér arra is, hogy 1994 óta mindig a Fideszre szavazott, de

„a 2014-es választások után történt valami… megváltozott a Fidesz politikája, morálja, becsülete, és tovább fokozta az amúgy is megosztott magyar társadalom kettészakadását.”

(24.hu nyomán)