Figyelmeztetett a MÁV: Nem sikerült a viharkárok helyreállítása, pótlóbuszok járnak egy rakás helyen

A viharkárok helyreállítása jelenleg is zajlik a MÁV vonalain.

Miután

a hétfői vihar az ország számos pontján zavart okozott a vasúti és közúti közlekedésben,

keddre már csökkent azon helyek száma, ahol vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat – tájékoztatott a MÁV.

A Balatonnál és Kelet-Magyarországon még fennakadások vannak a MÁV vonalain a viharkárok miatt

A Mávinform Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, melyet kollégáink folyamatosan, az éjszakai órákban is megfeszített tempóban állítottak helyre.

Az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd hajnalban.

Szobi vonal:

Göd és Vác között csak egy vágányon haladnak a vonatok, emiatt 15-30, esetenként 30-50 perccel nőtt a menetidő.

Veresegyházi vonal:

A veresegyházi vonalon a vonatok Rákospalota-Újpest–Veresegyház között kedden üzemkezdettől már közlekednek, a Veresegyház–Vác szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Hosszabb eljutási időre lehet számítani.

A Veresegyházról 7:10-kor Rákospalota-Újpestre induló S71-es vonat (2527) nem közlekedik.

A Veresegyházról 8:10-kor Rákospalota-Újpestre induló S71-es vonat (2547) nem közlekedik.

Előzmény:

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, melyet kollégáink folyamatosan, az éjszakai órákban is megfeszített tempóban állítanak helyre.

Jelenlegi információink alapján kedden reggel az észak-balatoni és a biharkeresztesi, a helyreállítás függvényében a veresegyházi és az esztergomi vonalon lehet a megszokottól eltérő közlekedésre számítani.

Észak-balatoni vonal:

Kedd reggel az alábbi közlekedési rendre kell számítani:

A Kék Hullám InterCityk megosztva, csak a Déli pályaudvar és Balatonkenese, valamint Balatonfüred és Tapolca között járnak.

Balatonkenese és Balatonfüred között pótlóbusszal utazhatnak, a Kék Hullám InterCityk pótlóbusza csak Balatonalmádiban áll meg.

A Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok csak a Déli pályaudvar és Csajág között közlekednek.

Csajág és Balatonfüred között pótlóbuszokkal utazhatnak, melyek az alábbi megállókban állnak meg:

  • Balatonfüred Autóbusz-állomás,
  • Balatonfüred, Balatonarács vasúti megállóhely,
  • Csopak, vasúti megállóhely,
  • Alsóörs, vasútállomás,
  • Balatonalmádi (Káptalanfüredfüred), vasúti megállóhely, bejárati út,
  • Balatonalmádi, Autóbusz-állomás,
  • Balatonfűzfő, vasútállomás,
  • Balatonkenese, vasútállomás,
  • Balatonakarattya, üdülő,
  • Balatonakarattya, vasútállomás lejáró út,
  • Csajág vasútállomás.

A Szabolcsi Tekergő (16907, 16906) a déli parti vonalon fekvő Lepsényig közlekedik, és onnan is indul Záhony felé.

Lepsény és Zánka-Erzsébettábor között pótlóbusszal utazhatnak.

Püspökladány–Biharkeresztes vonal:

A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon várhatóan kedden is pótlóbuszok szállítják az utasokat, melyek az alábbi Volán megállókban állnak meg:

  • Püspökladány, vasútállomás,
  • Báránd, vasútállomás,
  • Sáp, vasútállomás,
  • Berettyóújfalu, vasútállomás,
  • Mezőpeterd, vasútállomás,
  • Biharkeresztes, vasútállomás.

Nyíregyháza – Vásárosnamény vonal:

Kedden üzemkezdettől a Nyíregyháza–Vásárosnamény vonalon pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Veresegyházi vonal:

A veresegyházi vonalon a vonatok Rákospalota-Újpest–Veresegyház között kedden üzemkezdettől már közlekednek, a Veresegyház–Vác szakaszon az éjszakai helyreállítás függvényében azonban még pótlóbuszos közlekedésre lehet számítani.

Esztergomi vonal:

Az esztergomi vonalon az éjszakai helyreállítás függvényében a reggeli órákban még rövidebb útvonalon közlekedő S76-os vonatokra lehet számítani, Óbudáig közlekednek és onnan fordulnak vissza.

Solymár 1. vágányánál nem tudnak le és felszállni az utasok kidőlt nagy fa miatt, ezért a menetrend szerinti buszjáratokat tudják igénybe venni.”

(Mávinform/Facebook)

Valódi Hírek