Mi történt? Orbán Viktor javaslatára váratlanul felmentettek egy miniszterhelyettest

Megjelent a határozat: felmentették Farkas Sándort, a miniszterhelyettes május végéig dolgozik.

Sulyok Tamás köztársasági elnök felmentette Nagy István agrárminiszter eddigi helyettesét, Farkas Sándort – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

A héten dolgozik utoljára Farkas Sándor miniszterhelyettes, mert felmentették

A köztársasági elnök az alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés j) pontja, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 205. § (1) és (4) bekezdése alapján –

Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára döntött.

A felmentés május 31-i hatállyal érvényes.

Az idézett joghely szerint a miniszterelnök a miniszter véleményének kikérését követően bármikor javaslatot tehet a köztársasági elnöknek az államtitkár felmentésére. Azaz: nincs valódi indoklása annak, hogy miért kell távoznia a Fidesz egyik legismertebb agrárpolitikusának.

Évtizedek óta agrárpolitikával foglalkozott

Farkas Sándor országgyűlési képviselőként 1998-tól képviseli a szentesi választókerületet. 1998 és 2002 között az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöki pozícióját töltötte be. 2016 és 2018 között kormánybiztosként irányította a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság újraalapítását.

Farkas Sándort hét éve nevezték ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárává.

Nagy István miniszter javaslatára néhány hete Orbán Viktor gyakorlatilag azonnali hatállyal mentette fel tisztségéből Juhász Anikót, az agrártárca helyettes államtitkárát, akit szintén 2018-ban neveztek ki a posztra.

Valódi Hírek