Már dolgoznak a B terven Orbánék miatt.
Rendhagyó lépéseket tesz az EU a magyar kormány megfékezésére
Az Európai Unió szeretné biztosítani az egyhangú támogatást Ukrajnának az EU-csatlakozásra vonatkozóan, ugyanakkor a testület jelezte, hogy alternatív terveik is vannak arra az esetre, ha Magyarország a magyar kormány megvétózza az ukrán EU-csatlakozást. Minderről Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője beszélt részletesen Lvivben.
„Van B tervünk és C tervünk is. De a fókuszunk az A terven van, amelynek lényege, hogy mindenki támogatását elnyerjük”
– nyilatkozta újságíróknak a külügyi főképviselő.
„De ha ez nem működik,
már dolgozunk a B terven, de ezt nem fogom elárulni. Még a folyamat közepén tartunk”
– tette hozzá.
Úgy gondolják, Magyarország veszélyezteti Európa biztonságát
A 444 arra emlékeztetett, hogy egy hónapja beszélt az észt külügyminiszter a magyar szavazati jog felfüggesztéséről.
„Legyünk őszinték: a megosztottsághoz két nagy pártra van szükség.
Magyarország esetében egy nagyon gyenge országról beszélünk, amely Putyin csapatának része, nem pedig az európai csapatunké”
– jelentette ki Margus Tsahkna, aki szerint Magyarország kormánya veszélyezteti Európa biztonságát (!).
„Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke azonban lehetővé teszi, hogy egy tagállamot megfosszanak szavazati jogától,
ha tagsága veszélyezteti Európa és a többi tag biztonságát”
– jegyezte meg.