Dobrev Klára: Magyarország helye Európa szívében van, nem a peremén

Dobrev Klára a baloldali DK-val egy demokratikus Magyarországot akar.

Dobrev Klára: Az EU nem ellenség, hanem a magyar jövő záloga

Visszavonult a politikából és minden pozíciójáról lemondott Gyurcsány Ferenc, ezzel új időszámítás keződik az egyetlen talpon maradt baloldali párt, a DK életében.

Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke rendkívüli sajtótájékoztató keretében mondta el, hogy Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért.

Gyurcsány helyére Rónai Sándor EP-képviselőt delegálta a párt. Közjogi értelemben Sebián-Petrovszki László lett a DK frakcióvezetője. A DK elnökválasztásán online szavazáson döntenek, június 1-jén már új elnöke lesz a pártnak.

Dobrev Klára pénteken azt mondta, soha nem állt még ennyire készen arra, hogy küzdjön. A politikus szerint nem lehet Magyarországot sötétségben tartani, ugyanakkor leszögezte, az érzékenység, a tisztesség, a szeretet és az empátia erő. Azt is bejelentette, hogy

a jövőben magyar parlamenti képviselőként fog dolgozni.

Dobrev Klára demokratikus Magyarországot akar

A politikus azt is hangsúlyozta, hogy támogatja az Európai Uniót, Magyarországot annak szerves részének tekinti,
elutasítja azt a gondolatot, hogy Magyarország „Európa peremére” szoruljon, és küzdelemre buzdít.

„Európa ma ünnepel. Én pedig itt vagyok – készen a folytatásra. Mert ha nem Európa peremén akarunk élni, hanem abban a közösségben, ahová mindig is tartozni akartunk, akkor küzdeni kell az európai Magyarországért. Az Unió az a szövetség, amely a jövőnket jelenti. Nekünk itt van a helyünk, mert ide tartoznunk – Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk”

– ezt írta péntek este a Facebookon Dobrev.

(Dobrev Klára/Facebook)

Kapcsolódó:

Dobrev Klára: Soha nem álltam még ennyire készen rá, hogy küzdjek

Valódi Hírek