Új korszak Németországban: Friedrich Merz oszt, bukik és emel.
Kedden teszi le a kancellári esküt Friedrich Merz, aki azt tervezi, hogy a szociáldemokratákkal (SPD) koalícióra lépve pártja, a CDU (Kereszténydemokrata Unió) gyorsan megreformálja Európa legnagyobb gazdaságát.
A koalíciós szerződést már aláírták, ám a tervek megvalósítása nem ígérkezik egyszerűnek: Németország az elmúlt évben recesszióval küzdött.
Konzervatív szereposztás
A miniszteri székek közül néhányat eddig kevésbé ismert politikusok kaptak, a legfontosabb pozíciókat azonban Merz mellett a kormányban már bevált szereplők töltik be.
A pénzügyminiszteri tisztséget és az alkancellári posztot Lars Klingbeil tölti be, aki az SPD soraiból érkezik, és továbbra is a párt egyik társelnöke marad.
A belügyminisztériumot egy CDU-s politikus, Alexander Dobrindt vezeti majd. Az ő feladata lesz a migrációs politika részleteinek kidolgozása, így kiemelt szerepet kap a kormányban.
Boris Pistorius marad a védelmi miniszter. Ő korábban azt nyilatkozta, hogy Németország 2029-ig felkészül egy esetleges háborús helyzetre. Pistorius jelenleg az egyik legnépszerűbb politikus Németországban – ellentétben külügyminiszter kollégájával, Annalena Baerbockkal.
Saskia Esken, az SPD másik társelnöke viszont rosszul járt: semmilyen posztot nem kapott, vélhetően azért, mert a német választók körében kifejezetten népszerűtlen.
A jelenlegi felállás másik nagy vesztese Karl Lauterbach egészségügyi miniszter, aki szívesen maradt volna tisztségében. Azonban – nem utolsósorban a pandémia alatti szereplése miatt – távoznia kell.
Kapcsolódó:
(reuters.com nyomán)