Meghalt az RTL közkedvelt műsorvezetője, egy ország gyászolja

Dusicza Ferenc 73 éves volt.

Gyászol az RTL: elhunyt a csatorna korábbi vallási szerkesztője

73 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Dusicza Ferenc református lelkész, az RTL korábbi vallási és kulturális szerkesztője.

„Dusicza Ferenc több volt, mint kolléga: sokszor lelki támaszt is nyújtott a munkatársainak”

– mondta el róla Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója.

Hosszú évekig szerepelt a képernyőn / Fotó: Nyugati Fény

Dusicza Ferenc az RTL indulásának napjától vett részt a vallási műsorok készítésében. Dolgozott az Üzenet és a Reggeli című műsorokon, szakértőként pedig gyakran szerepelt a Híradóban és a Fókuszban is.

Rövid, lelki útravalót nyújtó bejátszásai sok néző számára nyújtottak kapaszkodót a mindennapokban.

A lelkész 1951-ben született Budapesten, és az 1990-es évek elején kezdett vallási műsorokat készíteni, előbb az MTV-nél, majd az RTL-nél. Emellett szolgált Csajágon és környékén, publikált vallási lapokban, és előadásokat tartott felsőoktatási intézményekben is.

Az RTL közössége, kollégái és a nézők most együtt gyászolják azt az embert, aki szívvel-lélekkel dolgozott a képernyőn és azon túl is.

Nyugodjon békében!

(RTL/Facebook nyomán)

Valódi Hírek