A DK nem asszisztál a Fidesz színjátékához: Polt Péterrel végképp betennék a kaput az Alkotmánybíróságon

Orbán Polt Péter legfőbb ügyészt nevezné ki az Alkotmánybíróság elére. A DK szerint ő is egy pártkatona.

Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője közleményben reagált arra, hogy Orbán Viktor sajtóhírek szerint Polt Pétert helyezné az Alkotmánybíróság (AB) élére. Erről »ITT« írtunk bővebben.

Jelölteket kérnek, miközben már döntöttek

Az Országgyűlés Fidesz által vezetett Igazságügyi Bizottsága arra hívta fel a pártokat, hogy jelöljenek új tagokat az Alkotmánybíróságba. Azonban sajtóhírek szerint Orbán már döntött.

Leváltása után egy újabb fideszes pártkatona, Polt legfőbb ügyész kerülhet az Alkotmánybíróság elnöki székébe

– írta lapunkhoz eljuttatott közleményében Sebián-Petrovszki is. Ezt egyébként kedden több sajtóorgánum is megírta.

A DK szerint nagyobb eséllyel jelölheti a Fidesz Donald Trump amerikai vagy Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Alkotmánybíróságba, minthogy az ellenzéki pártok jelöltjeit megválassza a fideszes kétharmad – tette hozzá.

Ezért egyszer és mindenkorra világossá tesszük: soha nem fogunk senkit jelölni olyan fideszes testületekbe, mint az Alkotmánybíróság, amely szinte minden döntésével a Fidesz politikai érdekeit szolgálja – fogalmazott.

Fideszes pártkatonákkal töltötték fel az Alkotmánybíróságot

Az AB tagjait nem a pártok közötti konszenzussal, hanem kizárólag Orbán megrendelésére, fideszes pártkatonákkal töltik fel, ezért nem asszisztálunk a színjátékhoz – jelentette ki.

Akár Polt Pétert, akár más pártkatonáját jelöli a Fidesz alkotmánybírónak, akkor az AB-t az új tagok felvétele helyett inkább fel kell oszlatni! – írta a parlamenti képviselő.

„Baloldali, demokratikus pártként elutasítjuk a jobboldali egypártrendszert, és nem ismerjük el a Fidesz áldemokratikus intézményeit. Mi azért dolgozunk, hogy Magyarország újra demokratikus, igazságos és európai ország legyen. Mert baloldalinak lenni nem divat kérdése!”

– zárta közleményét Sebián-Petrovszki.

Kapcsolódó:

Nem kirúgják, előléptetik: új trón várhat Polt Péterre az Orbán-rezsimben

Valódi Hírek