Durva támadás: Kutyák marcangoltak egy kislányt, negyven harapásnyom van rajt

Elzárást kértek az ügyészségen a Zsámbék területén történt kutyatámadás után a fiatal nőre.

Vádat emelt a Budaörsi Járási Ügyészség azzal a fiatal nővel szemben,

akinek a kutyái rátámadtak egy 13 éves lányra Zsámbék külterületén és közel negyven sérülést okoztak neki – írta a Pest Vármegyei Főügyészség közleményében.

Súlyos testi sértés a vád

A vádirat szerint a nő nyolc közepes, illetve nagy testű kutyát tartott az ingatlanján, amelynek kerítése több helyen is lyukas volt. Emiatt a kutyák rendszeresen kiszöktek, és falkába verődve többször is támadólag léptek fel járókelőkkel szemben.

Az önkormányzat jegyzője már állatvédelmi bírsággal is sújtotta korábban az elkövetőt.

A nő azonban ennek ellenére sem intézkedett a kerítés befoltozásáról.

13 éves lányt ért kutyatámadás Zsámbék településen

Két évvel ezelőtt a 13 éves lány gyalog haladt az utcában, és az apukájával beszélt telefonon. Utólag kiderült, hogy ez volt a szerencséje. Amikor a vádlott ingatlanjának közelében járt, akkor ugyanis rátámadtak az akkor is kint kószáló kutyák.

A megvadult falka harapdálni és marcangolni kezdte a lányt.

A tini édesapja a telefonban hallotta a lánya segélykiáltásait, autóval a helyszínre sietett, és elkergette az ebeket. A vastag téli ruházat ugyan részben megvédte a lányt, de így is testfelületének negyven százalékát érintő, körülbelül harmincöt–negyven sérülést szenvedett el.

A sérülések nyolc napon túl gyógyultak meg. Többnek közülük később is látható nyoma maradt. Az ügyész elmondta, hogy bár sajnálja, ami a kislánnyal történt, de tagadta a bűnösségét.

Szerinte nem az ő kutyái voltak kint az utcán, amikor történt a támadás.

A Budaörsi Járási Ügyészség hatvan nap fogházban történő elzárást kért a gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolt ebek gazdájára beismerés esetére.

Valódi Hírek