Gyurcsány Ferenc meglepő dologra hívta fel a figyelmet Magyar Péter kapcsán: a Tisza-elnök a DK kezdeményezése mögé állt.
A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a közösségi médiában írt arról, hogy a DK már megtette, amire Magyar Péter készül – a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) előtt a kezdeményezés Ukrajna EU-csatlakozásáról.
Gyurcsány: A népszavazási kezdeményezést már benyújtotta a DK
Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:
„Beszari.
Azt hiszem, így mondják.
Nem hiszem, hogy a konyhaasztalok körül Ukrajna EU-csatlakozása lenne a téma.
– Te, Irma, te mit gondolsz arról, hogy Ukrajna EU-tag legyen?
Szerintem nincs ilyen beszélgetés.
Ilyen ügy most önmagától nem lenne Magyarországon, de Orbán odatette az asztalra.
Játszik velünk.
Mi nem engedjük.
A Fidesz pár éve még nemzeti érdekünknek mondta, hogy Ukrajna EU-tag legyen. Most éppen az ellenkezőjét állítja.
»Nem, nem, soha!« – kiáltják. Csavargatnak erre meg arra. Nemzeti érdek? Ugyan. Hatalom, önzés, mocsok.
Magyar Péter ebben a helyzetben óvatoskodik. Nincs véleménye, majd egyszer népszavazást akar tartani.
Centrális erőtérről álmodik. Új Fideszt ajánl az elhasznált, öregecskedő, nagyhasú helyett. Ránézésre tényleg jobb?
Örömhírem van Magyarnak:
A DK pár hete népszavazási kezdeményezést nyújtott be Ukrajna EU-tagságáról. A kérdés a Nemzeti Választási Bizottság előtt van.
Ha jól értem, Magyar támogatja a DK kezdeményezését. Mert ugye a haza fontosabb, mint a párt – ilyesmit mondott tegnap –, akkor meg mindegy, hogy ki a kezdeményező fél.
Köszöntsük hát Magyart a fedélzeten.”
(Gyurcsány Ferenc/Facebook)