Eldőlt: Így áll föl az új német kormány

Megszületett a koalíciós megállapodás a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták között. Megalakulhat a Merz-kormány.

Hat héttel a németországi parlamenti válastások után a CDU (Kereszténydemokrata Unió), a CSU (Keresztény-Szocialista Unió) és az SPD (Szociáldemokrata Párt) lezárta a megbeszéléseket és

megegyeztek a koalíciós szerződés megkötésében.

Ezt mindhárom párt megerősítette német állami hírügynökségnek, a DPA-nak.

Nemsokára minden kiderül

Három órakor a pártok vezetői közös sajtótájékoztatóra készülnek, de már most néhány dolog világossá vált. A beszámolók szerint a minisztériumi posztokról már megegyeztek a felek.

Már a minisztériumokat is felosztották

A DPA szerint az várható, hogy az új fekete-vörös koalícióban Friedrich Merz kancellársága mellett először az elmúlt hatvan évben kereszténydemokrata politikust fognak kinevezni külügyminiszternek és kereszténydemokrata lehet a belügyminiszter is.

A pénzügyet és a védelmet ezzel szemben a szociáldemokraták kapják majd. Az előző koalíciónak 15 minisztere volt a miniszterelnöknek megfeleltethető kancellár mellett, illetve létezett még egy miniszteri rangú poszt, amely a kancelláriavezetőéé volt.

Sietség van

Eredetileg Merz azt a célt határozta meg, hogy húsvétig megalakítják az új kormányt. Ez azonban valószínűleg teljességében már nem sikerülhet; így az új kancellár megválasztása valószínűleg május 7-én fog megtörténni.

(Spiegel nyomán)

Valódi Hírek