Óriási blama: Súlyos építési hiba miatt ennyivel olcsóbb lesz az autópálya-matrica

Milliárdokért építettek hibás utat, Lázár most 65 százalékos matricaár-kedvezménnyel kér bocsánatot.

Újabb kormányzati baklövés következményeit próbálják kozmetikázni. 2026-tól jelentős kedvezményt kapnak a borsodiak az autópálya-matricák árából — derült ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.

Lázár János építési és közlekedési miniszter rendelete szerint az M30-as autópálya hibás kivitelezése miatt a vármegyei matrica ára mindössze a szokásos díj 35 százaléka lesz. A részletek szerint az érintett szakaszt – Miskolc északi része és Szikszó között –

teljes szélességében le kell majd zárni, mert az út szó szerint megadta magát a laza, vízmozgásos altalaj miatt.

A kormány szerint így „kompenzálják” az autósokat, akik a következő években bosszankodhatnak a forgalmi káosz miatt. A kedvezményes matrica árát a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató legalább 30 nappal a bevezetés előtt teszi majd közzé.

Miért kellett bezárni a frissen épült sztrádát?

Az M30-as problémái már az átadás után jelentkeztek: az útburkolaton repedések és süllyedések keletkeztek. A helyszíni geodéziai mérések és talajvizsgálatok kiderítették, hogy a hiba oka a felszín alatti vízmozgás, illetve a laza, összenyomható szerkezetű altalaj, amelyre az egész sztrádát építették.

A beruházást a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG vezette STR M30 Konzorcium végezte, az útépítésért milliárdokat fizettek ki közpénzből. A helyreállítási munkák — ha minden jól megy — 10-11 hónapig is eltarthatnak, és a kivitelezőnek a hibák miatt garanciális kötelezettség alapján kell helyrehoznia az utat.

Ki vállalja a felelősséget?

A Lázár vezette Építési és Közlekedési Minisztérium ugyan felszólította a kivitelezőt a javításra, de a történtek ismét rávilágítanak a rendszer hibáira: a milliárdos projektek átadását követően gyakran semmilyen valódi felelősségre vonás nem történik.

A kérdés tehát újra az asztalon: ki viszi el a balhét ezért a látványos kormányzati kudarcért? Vagy megint minden marad a régiben?

Kapcsolódó:

Pokoli lesz a jövő év: Orbánék durván kicsesztek az autósokkal

Valódi Hírek