Szíriában decemberben bukott meg Bassár el-Aszad diktátor. Most úgy tűnik, nem sikerült stabilizálni az országot.
Ahmed Sharaa, Szíria vezetője, békére szólított fel a többnapos összecsapások után, amelyek során a szíriai biztonsági erők állítólag több száz alavita vallási kisebbséghez tartozó civilt öltek meg. A Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő (SOHR) szerint mintegy
745 civil halt meg a pénteki és szombati támadásokban,
amelyek az alaviták ellen irányultak a nyugati partvidéken – számolt be róla a bbc.com. Ám nem tudták független forrásból megerősíteni a halálos áldozatok számát, amely a legrosszabb erőszakhullámnak számít az Assad-rezsim bukása óta.
„Minden áron meg kell őriznünk a nemzeti egységet és a békét […] képesek leszünk együtt élni ebben az országban.”
– jelentette ki Sharaa elnök.
Újra káoszba süllyedt Szíria
A harcokban elesett fegyveresek száma az elmúlt négy napban meghaladta az ezer főt. Ebben benne voltak az új iszlamista vezetésű kormányhoz kötődő 125 harcos és 148 Aszad-párti fegyveres. A Reuters hírügynökség forrásai szerint az új szíriai kormányhoz hű harcosok közül legalább 200 katona halt meg.
Vasárnap a szíriai média arról számolt be, hogy a kormányerők és az Aszad-hű erők közötti harcok a Banias városában található gázüzemnél is kiújultak. Az erőszakhullámot csütörtöki kormányerők ellen elkövetett rajtaütés szerű támadások váltották ki. A szíriai védelmi minisztérium szóvivője a Sana állami hírügynökségnek „áruló támadásoknak” nevezte ezeket a támadásokat.
A harcok közepette százával menekültek el otthonaikból a Földközi-tenger partján élő civilek. Latakia és Tartus tartományok egykor a megbuktatott elnök, Bassár el-Aszad bázisai voltak, aki szintén az alavita kisebbséghez tartozik. Az alaviták, akiknek vallási szektája a síita iszlám egyik ága, Szíria lakosságának mintegy 10%-át teszik ki, amelynek többsége szunnita muszlim.
Az erőszak az alavita közösséget „rémséges állapotába” sodorta, mondta egy latakiai aktivista a BBC-nek. A Reuters hírügynökség szerint nagy tömegek kerestek menedéket az orosz katonai bázison, Hmeimimben, Latakiában. Eközben a helyi média arról számolt be, hogy tucatnyi család menekült a szomszédos Libanonba is.
Az ENSZ szíriai különleges megbízottja, Geir Pedersen aggodalmát fejezte ki a szíriai partvidéken történt „nagyon aggasztó polgári áldozatokról” szóló jelentések miatt. Felszólította az összes felet, hogy tartózkodjanak azoktól a lépésektől, amelyek „destabilizálhatják” az országot és veszélyeztethetik egy „hiteles és befogadó politikai átmenetet”.
Irán volt Aszad diktatúrájának egyik legfontosabb támogatója
Irán libanoni nagykövete, Mojtaba Amani a latakiai és tartusi alaviták meggyilkolását „szisztematikusnak” és „rendkívül veszélyesnek” nevezte, és azzal vádolta az ideiglenes szíriai kormányt, hogy nem tudja kezelni a válságot.
„Várható volt, hogy Aszad kormányának bukása után Szíriának nehéz átmenetet kell megélnie, de a most kibontakozó erőszak mértéke példátlan és mélyen aggasztó”
– mondta Amani.
Irán volt az egyik fő támogatója Bassár el-Aszad rezsimjének, amelyet tavaly decemberben buktattak meg. Aszadot több évtizedes elnyomó és kegyetlen uralma után, valamint egy 14 éves polgárháborút követően mozdították el hatalmából.
(Kiemelt képünkön Ahmed Sharaa látható)