Mi történt? Macron megfegyelmezte Orbánt az EU-csúcs előtt

A köztársasági elnök érvei meghallgatásra találtak – közölte a francia külügyminiszter.

A magyar miniszterelnök Párizsban találkozott a francia elnökkel

Orbán Viktor szerda este találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel. A francia külügyminiszter közlése szerint Orbán meghallotta Emmanuel Macron államfő érveit a szuverén európai védelem szükségességére vonatkozóan.

Orbán „meghallotta” Macron érveit

Orbán az Európai Tanács csütörtöki brüsszeli rendkívüli ülése előtt találkozott a francia elnökkel. A hvg.hu tudósítása szerint, ha már arra járt, beköszönt a szélsőjobbos Marine Le Pennek is.

„A köztársasági elnök érvei meghallgatásra találtak”

– jelentette ki Jean-Noël Barrot külügyminiszter csütörtökön a BFM hírtelevízióban az Orbán–Macron-találkozóval kapcsolatban.

A magyar kormány és az EU közötti konfliktus elsősorban Ukrajna támogatására vonatkozik, nem pedig a közös védelem kérdésére. A magyar miniszterelnök elvben mindig támogatta az összeurópai védelem megerősítését, feltéve, ha az nem jár közös hitelfelvétellel.

Jobb belátásra bírták a magyar vezetőt

Barrot úgy véli, Macron meggyőzte a magyar miniszterelnököt arról, hogy „még Magyarország számára is, amely néha nagyon kritikusan viszonyul ahhoz a politikához, amelyet Ukrajnával kapcsolatban folytatunk, elengedhetetlen, hogy ez a szuverenitás a védelem tekintetében, a biztonságunk újbóli kézbevétele érdekében megvalósulhasson”.

„Hiszem, hogy Orbán Viktor csatlakozik Európa új törekvéseihez. Feltéve persze (…), hogy ez az európai újrafegyverkezés nem kerüli meg a tagállamokat, amelyek továbbra is (…) maguk döntenek a nemzetbiztonsági kérdésekben”

– közölte a külügyminiszter az EU-s csúcstalálkozó előtt.

Videó:

Kapcsolódó:

Hivatalos: Orbán Viktor ismét szégyenpadra ültette Magyarországot az EU-csúcson (+videó)

Valódi Hírek