Gyurcsány Ferenc: Persze, hogy ott alszunk a lakóautóban!

A DK elnöke az országjárás megvalósításáról posztolt: a lakóautó nem csupán egy színjáték eszköze lesz.

Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét az utóbbi napokban rengetegen kérdezték a készülő országjárásról, így a közösségi médiában válaszolt a legtöbbször feltett kérdésre.

Gyurcsány Ferenc a lakóautót nem csak díszletként fogja használni

A DK elnökének Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Persze, hogy ott alszunk a lakóautóban! – válaszoltam tegnap legalább tízszer az ezt firtató kérdésre.

Mi a bánat értelme lenne lakóautóval menni, ha nem ott alszunk? Ugye.

Sőt! – főzni is fogok. Na, nem pekingi kacsát, de pár egyszerű dolgot. (Már csak azért se, mert az sütik:))

Nem fogunk mindannyian elférni, csak négy fekhelyünk lesz, így lesz kolléga, akinek nagy bánatára majd valami közeli motelben lesz szállása.

Hogy milyen az autó? Nem tudom. Még nem láttam. De ti sokszor fogtok találkozni vele. Naponta nyolc-tíz alkalommal is bejelentkezünk, látni, hallani fogtok szinte mindent, ami történni fog velünk.

Mesélünk majd sokat, megmutatunk ezer dolgot az országból, sok apró történetet is. De ilyen történetekből áll össze az ország.

Indulás március 17-én.”

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek