Gyurcsány Ferenc: Donald Trump súlyos globális kockázatot jelent az egész emberiség számára!

Orbán meg ennek a szövetségese – jelezte a DK elnöke.

Gyurcsány: az amerikai elnök egy szörnyeteg

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán arról írt csütörtökön, hogy Donald Trump amerikai elnök egy szörnyeteg. A Demokratikus Koalíció elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai elnök a gázai civil lakosságot fenyegeti halállal.

„Nem ezt hívjuk terrorizmusnak?”

– vetette fel.

Gyurcsány Ferenc bejegyzését alább közöljük:

„Trump egy szörnyeteg?

Trump elnök ezt üzente a Gázában élő embereknek:

»Gáza népét is figyelmeztetem: gyönyörű jövő vár rátok, de csak ha elengeditek a túszokat. Ha nem ezt teszitek, HALOTTAK vagytok.«

Amit a Hamász tett, arra nincs bocsánat. Nem is kérdés. Izraelnek joga van megvédeni magát. Ez is igaz. Hogy a válaszcsapás arányos (volt)-e, az indokoltan vitatott.

Na de!

Az amerikai elnök civil lakosságot fenyeget halállal? Nem ezt hívjuk terrorizmusnak?

Na, ez azért mindenen túl van.

Ez az ember súlyos globális kockázatot jelent az egész emberiség számára.

Orbán meg ennek a szövetségese. Megáll az ész.

(Külön gratulálok mindazoknak, akik ennek a lassan szörnyeteggé váló embernek gratuláltak elnökké való megválasztása/beiktatása alkalmából. Talán még több Trump kellene a világnak, vagy nem!? :(( )”

(Gyurcsány Ferenc/Facebook)