Egyiptom előállt Gáza újjáépítési tervével, amely közvetlen reakció Donald Trump lázálmára.
Ugyanakkor Egyiptom sem volt szerény a Gázára vonatkozó jövőbeni terveit illetően: 2030-ig hárommillió házat, repteret és szállodákat építenének a porrá rombolt területen.
A DPA hírügynökség birtokába jutott Egyiptom mintegy kilencven oldalas Gáza-terve. Ebben öt éves terv szerepel és 50 milliárd eurós költségvetés annak megvalósítására.
A tervet Kairóban vitatták meg, ahol több, mint 20 ország vezetője találkozott szerdán. Első pillantásra annyira nem is tér el Trump elképzeléseitől, ugyanis az újjáépítés teljes körű lenne, és magába foglalná a parkok telepítését, strandok kialakítását, illetve egy kikötő megépítését is. A riviéra-tervet akár egy az egyben át is vehették volna az amerikai elnöktől.
Abdel Fatah al-Sisi egyiptomi elnök azt mondta a csúcstalálkozó felütéseként, hogy Donald Trump „békét hozhat a régióban”. Az Arab Liga a kétállami felosztásban látja a megoldást, ugyanakkor erre a konfliktus tükrében továbbra sincs semmilyen esély.
Hogy az újjáépítési terv hogyan fog megvalósulni, egyelőre rejtély, ugyanis túl sok kérdés nyitott még a terület sorsával kapcsolatosan. Jelenleg a tűzszüet második fázisát illetően sem tudtak megállapodni a felek.
Mindenesetre az újjáépítést megelőzően el kell takarítani a törmelékeket: ez idő alatt a palesztinokat lakókonténerekben szállásolnák el és csak ezt követően indulhat el az infrastruktúra kiépítése.
Az Arab Liga azt követelte a palesztinoktól, hogy az Izrael által is legitimnek tekintett Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) égisze alatt egyesüljenek. Ez a lépés kizárná a tervből a Hamász tagjait, az ugyanis nem része a PLO-nak, amely 2007-ben vesztette el a kontrollt Gáza felett, éppen egy Hamásszal való összetűzést követően.
Az újjáépítési terv megvalósítására az Arab Liga létrehozott egy alapot, amelyet különféle pénzintézetek és országok finanszíroznának.
Külön hangsúlyozták, hogy a palesztinok kitelepítéséről szó sem lehet, ez ugyanis „egyértelmű fenyegetés” lenne és a régióban „a konfliktusok új fázisát” vonná maga után.
(spiegel.de nyomán)