Agyvérzést kapott az egyik képviselő.
Verekedéssel, jelzőfáklyákkal, füsttel és tojásdobálással próbálta megszakítani a szerbiai parlament tavaszi ülésszakának első ülését az ellenzék kedden – írta meg a Szabad Magyar Szó.
Káosz tört ki az ülésteremben
Az ülés azzal indult, hogy az ellenzéki képviselők jelzőfáklyákat gyújtottak meg a teremben. Ha ez nem lett volna elég, az egyik politikus vízzel öntötte le a házelnököt.
Majd lökdösődés és verekedés kezdődött,
tojásokat dobáltak, és vizespalackok repkedtek.
Ám mindez csak néhány percre zavarta meg az ülést. Miután a füst elült, folytatódott az ülés.
Az egyik képviselőt agyvérzéssel vitték kórházba
„Semmivel nem állíthatnak meg minket, a munka folytatódni fog”
– hangsúlyozta Ana Brnabic, a parlament elnöke a füsttől köhögve.
Majd közölte, hogy
„a munka és a harc fog győzni, az ilyen erőszak nem tudja legyőzni Szerbiát”.
Brnabic azt is elmondta, hogy az egyik képviselő rosszul lett. Miután a mentők elszállították, kiderült, hogy
agyvérzést kapott, és életveszélyes állapotba került.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselője rögzítette az eseményeket.
(Pásztor Bálint / Facebook)