Trump beváltotta a fenyegetését: Megszüntette az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget

A találkozójuk után döntött.

A Fehér Ház is megerősítette, hogy Donald Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, miután múlt pénteken az amerikai elnök találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel feszült, a nyilvánosság előtt zajló vitává fajult – írta meg a BBC.

Trump nagyobb elismerést vár el Zelenszkijtől

„Trump elnök világossá tette, hogy a békére szeretne összpontosítani. Szükségünk van arra, hogy partnereink is elkötelezzék magukat e cél mellett. Szünetet tartunk és felülvizsgáljuk a segélyezésünket, hogy biztosítsuk, az hozzájárul a megoldáshoz”

– idézte a Reuters a Fehér Ház egyik tisztségviselőjét.

A Fehér Ház és a Pentagon egyelőre nem közölt további részleteket,

így például a szüneteltetés idejét sem.

Donald Trump Pete Hegshet védelmi minisztert bízta meg a végrehajtással.

A kormányból egyetlen ember reagált

Az amerikai kormány részéről egyelőre kizárólag a külügyminiszter, Marco Rubio reagált.

Szerinte jelenleg Trump az egyetlen vezető a világon, akinek van bármi esélye arra, hogy tartós békét teremtsen az ukrajnai háborúban.

„Tárgyalóasztalhoz akarjuk ültetni az oroszokat. Meg akarjuk vizsgálni, hogy lehetséges-e a béke”

– fogalmazott. Vélhetően a Trumpék megközelítésének része az az értesülés is, miszerint

a Fehér Ház tervet készít az oroszok elleni szankciók enyhítéséről.

Trump Putyin kottájából játszik

Hétfőn Trump ismét azt mondta, hogy Zelenszkijnek jobban meg kellene becsülnie az amerikai támogatást.

Kritizálta az ukrán elnököt, aki korábban azt mondta, hogy a háború vége „nagyon messze van”.

„Ez a legrosszabb, amit Zelenszkij mondhat, Amerika ezt nem fogja sokáig tűrni!”

– írta a közösségi oldalán.

Beszámoltunk arról, hogy Donald Trump és Volodimir Zelenszkij első hivatalos találkozója drámai fordulatot vett a Fehér Házban, amikor az amerikai elnök egyértelmű ultimátumot adott Ukrajnának:

„A harmadik világháborúval játszol”

– vágta Zelenszkij fejéhez Trump, hozzátette:

„Vagy alkut kötsz, vagy kiszállunk”.

Trump szerint Zelenszkij nem áll készen a békére

A múlt pénteki, újságírók előtt lejátszott szócsatába fulladt tárgyalás eredeti célja az lett volna, hogy a két ország vezetője aláírja

az ukrán ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást,

ami Trump béketervének fontos eleme.

Trump, alelnöke, J.D. Vance és Zelenszkij vitája után az ukrán elnöknek valódi tárgyalások és a már kidolgozott szerződés aláírása nélkül, azonnal távoznia kellett a Fehér Házból.

Kapcsolódó:

Koránt sincs vége Trump ámokfutásának: Súlyos bejelentéseket tett Ukrajnáról az amerikai elnök

Elképesztő videó: Botrányba fulladt Trump és Zelenszkij találkozója

Valódi Hírek